Korábban már minden lényegi kérdés eldőlt a II-es csoportban: a Galaci United jutott a döntőbe, és ellenfélre vár – valószínűleg a Csíkszeredai Imperial Wet lesz az, a Hargita megyeieknek az utolsó két találkozón egyetlen pontot kell bezsebelniük –, a Dévai Autobergamo második lesz, idén is a bronzért játszhat, míg a Futsal Klub Székelyudvarhely már nem tud elmozdulni a harmadik helyről, így a szezon utolsó találkozója következik.
Ezt csütörtökön 18 órától rendezik a városi sportcsarnokban. Jakab Zoltán, az FK edzője egyhangúan veszi tudomásul, hogy együttesének tét nélküli lesz a play-off zárómeccse: „Nem alakultak jól a dolgok, eleve nehéz volt, hiszen nulla ponttal érkeztünk a rájátszásba, ahol nem tudtunk pontot, pontokat szerezni.
A tréner arra célzott, hogy bár az évből eltelt négy hónap, a klub még nem tudta elkészíteni a következő idény költségvetését: a helyi önkormányzatnál még nem írták ki a pályázatot, a megyeinél összesen 650 ezer lejes keretből „csipegethetnek” a sportegyesületek – ebből előreláthatóan keveset kapnak.
„A folytatás nagyon kérdéses. Az biztos, hogy az FK nem esik ki az 1. Ligából, így egy évig még az élvonalban szerepelhet. Az, hogy kikkel, nem tudni. Csupán két játékosnak, Andrei Grigorașnak és Mánya Szabolcsnak marad élő szerződése, a többiekkel hosszabbítani kellene. Ezt nem tehetjük meg úgy, hogy nem garantált az anyagi háttér” – tette hozzá Jakab.
Érdekesség, hogy a tavalyi szezont is hazai pályán, Déva ellen zárta az FK, a 2017–18-as bajnokság bronzmeccsén 11–3-ra nyertek a Hunyad megyeiek.
Közel három hét szünet után játszik újabb bajnoki mérkőzést a Csíkszeredai Imperial Wet, az I-es csoport ötödik fordulójában, pénteken 18 órától a Dunărea Călărași vendége lesz. Amennyiben a csíkiak egy pontot szereznek, bejutnak az 1. Liga döntőjébe.
Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás
I-es csoport, 4. forduló: Temesvári Informatica–Dunărea Călărași 0–4. 5. forduló: pénteken 18 órától: Dunărea Călărași–Csíkszeredai Imperial Wet.
Teremlabdarúgó 1. Liga, play-off, I-es csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 3 | 3 | 0 | 0 | 14–6 | 12 |
| 2. | Dunărea Călărași | 4 | 2 | 0 | 2 | 12–10 | 7 |
| 3. | Temesvári Informatica | 3 | 0 | 0 | 3 | 2–12 | 0 |
II-es csoport: Galaci United–FK Székelyudvarhely 6–2. 5. forduló: csütörtökön 18 órától FK Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo.
Teremlabdarúgó 1. Liga, play-off, II-es csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Galaci United | 3 | 3 | 0 | 0 | 13–5 | 12 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 3 | 1 | 1 | 1 | 12–8 | 5 |
| 3. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 4 | 0 | 1 | 3 | 10–22 | 1 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!