„Remek alapszakaszt zártunk, ki kell emelnem, hogy egyetlen mérkőzést sem veszítettünk el hazai pályán, ami nagyszerű eredmény. Kevés olyan találkozó volt, amelyen pontot veszítettünk, Vasluiban és a Steauánál nem lett volna szabad kisiklanunk, és természetesen a Tordával szembeni hazai meccsen, amit Csíkszeredában játszottunk. Ha ezeken is nyerünk, sokkal előrébb végeztünk volna, mint a negyedik hely. A bajnokság előtt azt tűztük ki célul, hogy olyan helyen zárjuk az alapszakaszt, ami a rájátszás első körében pályaelőnyt ad nekünk. Nem szabad elfelednünk, hogy a nyári felkészülést úgy kezdtük el, hogy a keret nagy részét újonnan érkezett kézilabdázók alkották” – elemezte az eddigieket Vlad Caba, az SZKC edzője.
„Most új bajnokság kezdődik. Ez a negyedik idény, amikor a rájátszásban nem jó a versenykiírás. Elfogadhatatlan, értelmezhetetlen az, ami az utolsó fordulókban történt. Egyes csapatok számolgattak, inkább kikaptak, csak hogy más ellenfelet kapjanak a rájátszásban. Ez sportetikai szempontból nagyon visszás. Az a rendszer, ami megengedi az ilyen dolgokat, nem jó. Ezek engem nagyon zavarnak, a sajtóban is a kézilabda árnyoldala jelent meg, ez pedig nem tesz jót a bajnokságnak” – folytatta.
A konstancaiak elleni mérkőzéssel kapcsolatban kiemelte, hogy minden nulláról kezdődik.
A két csapat az idei szezonban háromszor találkozott, a bajnokságban Konstancán 31–30-ra kikapott az SZKC, hazai pályán viszont 31–27-re győzött. A Román Kupa negyeddöntőjében Dél-Dobrudzsa otthon 30–28-ra nyert. A találkozót a Dâmbovița megyei Robert Harabagiu és Silviu Stănescu vezeti, ez a duó fújta a sípot a konstancai bajnokin is.
A párharc két győztes mérkőzésig tart, a második találkozót hétfőn 19.30-tól rendezik Konstancán. Egál esetén nincs hosszabbítás, büntetőkkel döntik el a győztes kilétét.
A Székely medvék 17.30-kor találkoznak a Sziget Bisztróban, a mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport 2 és a Dolce Sport 4. A sportcsarnok jegypénztára 17.15-kor nyit.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!