Hirdetés

Vízilabda-eb: döntős és kijutott az olimpiára a magyar pólócsapat

A magyar csapat irányította a mérkőzés második felét, megérdemelt győzelmet aratott
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

2020. január 24., 21:38

A magyar válogatott 10–8-ra legyőzte Montenegró csapatát a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának elődöntőjében, így a finálé mellett kiharcolta a tokiói olimpián való indulás jogát is.

2020. január 24., 21:38

A két csapat mindössze négyszer találkozott egymással az Európa-bajnokságok történetében, mind a négy alkalommal Montenegró diadalmaskodott, érdekesség, hogy ebből két januári kontinensviadalon is az elődöntőben csaptak össze a felek. 2012-ben Eindhovenben, négy évvel később pedig Belgrádban is Montenegró jutott a fináléba.

Hirdetés

Ami a közelmúlt eseményeit illeti, abból már inkább meríthetett erőt a magyar csapat, amely tavaly áprilisban az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjében 11–7-re győzte le mostani riválisát – írja az MTI.

Jobban kezdte a mérkőzést a montenegróiak, az első két gólt ők szerezték, előnyüket pedig a második negyed közepéig meg is tudták tartani. Ekkora háromnál egyenlített a magyar csapat, majd a szünet előtt Varga góljával megszerezte a vezetést.

Erdélyi (9-es sapkában) egy gólt szerzett a mérkőzésen •  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI Galéria

Erdélyi (9-es sapkában) egy gólt szerzett a mérkőzésen
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A harmadik játékrészben már a magyarok diktálták az iramot, előbb kettővel, majd három góllal is elléptek, 8–5-nél kezdődött az utolsó negyed. Próbált közelebb férkőzni Montenegró, a találkozó hajrája pedig nagyon kiélezetté vált, végül az utolsó másodpercekben Varga átejtette a védőjét, beállítva a 10–8-as végeredményt.

Mivel a másik ágon a világbajnoki ezüstérmüknek köszönhetően már olimpiai kvótás spanyolok jutottak a döntőbe, 9–8-ra verték Horvátországot, a magyar válogatotté lett a Budapesten megszerezhető egyetlen tokiói indulási jog.

A magyarok a 2014-es hazai rendezésű Eb óta először jutottak döntőbe, győzniük legutóbb 1999-ben Firenzében sikerült, annak a csapatnak még játékosként tagja volt a mostani szövetségi kapitány.

A magyarok a spanyolokkal együtt szerepeltek a csoportkörben, a két csapat egymás elleni rangadóján múlt csütörtökön 11–11-es döntetlen született.

A döntőt vasárnap este nyolc órától rendezik. Addig is szombaton 18.30-tól a magyar lányoknak szurkolhatunk, akik a női torna bronzmeccsén Hollandiával találkoznak.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, elődöntő:
Magyarország–Montenegró 10–8 (1–2, 3–1, 4–2, 2–3)
Gólszerzők: Varga D. 4, Zalánki 2, Pohl, Erdélyi, Mezei, Vámos 1–1, illetve Radovic 3, Pjesivac 2, Draskovic, Petkovic, Durdic 1–1
Spanyolország–Horvátország 9–8 (0–1, 4–3, 2–2, 3–2)

A 11. helyért: Románia–Törökország 20–3 (5–1, 6–0, 6–1, 3–1)
A 9. helyért: Németország–Georgia 9–8 (2–3, 0–2, 3–2, 4–1)
Az 5–8. helyért: Olaszország–Oroszország 14–12 (5–3, 4–4, 3–1, 2–4), Szerbia–Görögország 12–9 (3–3, 3–2, 4–2, 2–2)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!