A pjongcsangi téli olimpia után a 2018-as előszezonnak még nekivágott (egy Görögországban rendezett őszi, nemzetközi sírollerversenyen aranyérmet nyert), majd visszavonult a sportélettől. Megvolt a jó oka erre: családalapításon gondolkodott a párjával, és ezt nem lehetett másként elérni, mint hogy felhagy a folyamatos külföldi edzőtáborozásokkal és versenyekkel. Nemsokára meg is született kisfia, Tamás.
„Azelőtt folyton zsúfolt, rendszerezett és előre kiszámított volt a programom, meg kellett szokni, alkalmazkodni az otthoni élethez. Furcsa volt számomra, de természetesen számos pozitív oldala volt ennek is. A sporttól sem szakadtam el teljesen, rendszeresen futottam, gyakran jártunk túrázni. A férjem is elég aktív a sport terén, így az edzések családi programmá váltak” – meséli a jelenleg is külföldön edzőtáborozó Lőrincz Tímea.
Tavaly nyáron érkezett a megkeresés, hogy szívesen látnák, ha visszatérne a sífutáshoz.
Nem volt nehéz döntés, mert hiányzott neki a sízés,
de nem könnyű egyeztetni a családi és a sport programot a most 1 éves és 7 hónapos kisfia mellett. Könnyebbséget jelent, hogy amikor Romániában edzőtáboroznak, magával viheti a kis Tamást is.
Alig egy év múlva már fellobban a láng Pekingben, a következő téli olimpián. Lőrincz Tímea célja, hogy újra ott legyen az ötkarikás játékokon, harmadszor Szocsi és Pjongcsang után.
Ehhez tavaly ősszel kezdődött el a felkészülés. A kétéves kihagyás után van mit bepótolni, míg eléri igazi formáját.
A 2020-as őszi sírollerversenyekkel indult újra a versenyek sorozata, Észak-Macedóniában egy 5. és egy 8. helyezéssel kezdődött szeptemberben. Decembertől zajlanak a havas viadalok, svájci, ausztriai és lengyelországi sífutó versenyeken, FIS-futamokon indult, volt 6. és 17. helyezett is. A hétvégén a horvátországi Ravna Gora volt a Balkán Kupa helyszíne, ahol megszületett az első dobogós helyezés is. Sőt kettő is.
Előbb az 5 kilométeres klasszikus versenyszám befutója végén állhatott a dobogó 3. fokára, majd ugyanez következett az 1,3 kilométeres sprint próbában is.
„Mondhatom, hogy elégedett vagyok a két bronzéremmel, de mindig van hely a jobb eredménynek is. A cél az most, hogy az elért ranglistapontjaim a régiek legyenek, és persze a fejlődés” – fogalmaz Lőrincz Tímea.
Ebben a szezonban a fő kihívás február végén és március elején a sífutó világbajnokság lesz, addig pedig további Balkán Kupa- és FIS-versenyek szerepelnek a naptárban.
Lőrincz Tímea mellett még két romániai sífutó állhatott dobogóra Ravna Gorán: Paul Pepene első, Raul Popa pedig harmadik lett a 10 km klasszikus próbán, másnap a sprint számban pedig Popa az első, Pepene a második helyen végzett.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!