Szőcs Bernadette jelenleg a 17. helyet foglalja el a női világranglistán, így éppen lemaradt volna a rangos viadalról. Az utolsó pillanatban azonban remek hírt kapott, az idei párizsi ötkarikás játékokon aranyérmes Csen Meng úgy döntött, hogy nem indul, a Bukaresti Steaua sportolója pedig átveszi a helyét.
A szezonzáró versenynek Japán egyik nagyvárosa, Fukuoka ad otthont november 20. és 24. között, ahol
Szőcs Bernadette mellett Európát még csak az osztrák színekben induló, moldovai származású Sofia Polcanova képviseli, aki a 14. helyezett a világranglistán.
A mezőnyben mellettük mindössze egy Ázsián kívüli sportoló szerepel, a Puerto Ricó-i Adriana Diaz. A további játékosok között öt kínai, öt japán, két dél-koreai és egy tajvani asztaliteniszező található.
Az első forduló mérkőzéseit november 20-án és 21-én rendezik, majd a következő három napon zajlanak a küzdelmek a negyed- és az elődöntőben, valamint a fináléban.
Szőcs Bernadette a múlt hónapban az ausztriai Linzben tartott asztalitenisz Európa-bajnokságon egyéniben és párosban is bejutott a döntőbe, de mindkettőt elveszítette, így két ezüstéremmel kellett beérje.
A vereségek ellenére a marosvásárhelyi sportoló nagy teljesítményt hajtott végre, hiszen az ezüstérem jelenti pályafutása első dobogós helyezését az egyéni versenyben egy kontinensviadalon.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!