Hirdetés

Visszahívja tehetséges játékosait a Maros KK

Átalakul a keret, de bíznak a fiatal játékosok képességeiben a Maros KK-nál
Fotó: Boda L. Gergely

2017. augusztus 02., 14:06

Alakulóban van a Marosvásárhelyi Maros KK kerete a szeptember végén kezdődő kosárlabdaidényre. A klub ezen a héten több, főként marosvásárhelyi születésű fiatal tehetséges játékossal egyezett meg.

2017. augusztus 02., 14:06

A következő bajnokságtól nagyon fontos lesz az ifjúsági, U23-as játékos szerepe, ugyanis a megváltozott szabályok következtében, a mérkőzések első negyedében végig a pályán kell lennie egy 23 évnél fiatalabb kosárlabdázónak. A marosvásárhelyi utánpótlás-nevelésnek van néhány kimagasló játékosa: közülük voltak olyanok, akik az elmúlt évek során más csapatoknál próbálkoztak, illetve más városban végezték az egyetemet.

A klub vezetősége úgy határozott, hogy ideje lenne „visszacsábítani” a saját nevelésű kosárlabdázókat, így visszatér Marosvásárhelyre Engi-Rosenfeld Dávid, aki a Temesvári Timbánál játszott kölcsönben, a Kolozsvári U-tól érkezett Steff Norbert, illetve az a Kilyén Örs, aki Magyarországon, a Tiszaújvárosi Phoenix KK-nál szerepelt.

Hirdetés

Ugyanakkor ismét a csapat tagja lesz Florin Ilicov, aki legutóbb kölcsönben a Nagybányai Olimpicnél és a Cuza Sport Brăilánál játszott.

Van új játékos is, hiszen sikerült leigazolni a Jászvásári Politehnica tehetséges, mindössze 19 éves kosarasát, Tudor Gîrbeát. A Tigriseknél marad Tudor Bichiș, továbbá több olyan tehetséges játékos van az ifjúsági csapatokban, akik bármikor felkerülhetnek a felnőtt együtteshez.

Az említett játékosokon kívül a Szászgáspár Barnabás és George Trif edzők által irányított Maros KK-nál marad a belföldiek közül a tapasztalt, szintén helyi Sánta Szabolcs is.

Egyelőre nem tisztázott az ugyancsak marosvásárhelyi Alin Borșa helyzete a folytatást illetően.

Mint ismert, az együttes keretét öt idegenlégiós alkotja: az előző idényben is a Maros KK-t erősítő montenegrói Goran Martinic és az amerikai LaMarcus Reed, illetve az új, nyári igazolások: a szerb Milivoje Mijovic és Aleksandar Mladenovic, illetve az amerikai Darius Hargrove.

Ötödik idegenlégiós a Sirius KK-nál

Leigazolta ötödik idegenlégiósát a Marosvásárhelyi Sirius KK élvonalbeli női kosárlabdacsapata: három amerikai mellett Zorica Mitov lesz a második szerb játékos a keretben. A 30 éves erőcsatár bőséges tapasztalattal rendelkezik a román élvonalban, hiszen korábban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, a Brassói Olimpia, a SCM Craiova és a Temesvári Danzio játékosa volt, valamint játszott még Németországban és Boszniában. Az utóbbi idényt a szerbiai Swisslion Versec KK csapatánál töltötte (meccsenként átlagban 16, 4 pontot és 6 lepattanót szerzett), ahol együtt játszott a marosvásárhelyi csapat korábban leigazolt, másik szerb játékosával, Andjela Radoviccsal. A Sirius KK vezetősége nemrég még úgy nyilatkozott, hogy nem szerződtetnek több idegenlégióst, azonban mégis szükség volt az erősítésre a palánk alatt, mivel Lovász Izabella a Brassói Olimpiához igazolt. Ionel Brustur vezetőedző keretében az elmúlt szezonban is a Sirius KK-nál játszó belföldiek és a két szerb játékos mellett még három amerikai játékos, Angel Robinson (ő is tagja volt az előző idénybeli csapatnak), valamint Alyssa Lawrence és Sune Swart található.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!