Hirdetés

Villant az első piros lap a vébén, Japán pedig legyőzte Kolumbiát

Fotó: Agerpres/AP/Vadim Ghirda

2018. június 19., 17:05

Sokba került Kolumbiának az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első piros lapja, a harmadik perctől emberhátrányban játszva 2–1-re kikapott Japántól.

2018. június 19., 17:05

Már a találkozó harmadik percében villant a piros lap. Carlos Sánchez egy kapura tartó japán lövést kézzel ütött ki, emiatt Damir Skomina leküldte a pályáról a dél-amerikaiak középpályását, és büntetőt ítélt az ázsiaiak javára, amit Kagava értékesített.

Ezzel Carlos Sánchez lett

a 2018-as torna első piros laposa, és a világbajnokságok történetének második leggyorsabban kiállított játékosa.

Ennél korábban csak az uruguayi Jose Batistának sikerült befejezni egy meccset, 1986-ban 55 másodperc után mutatták fel neki a piros lapot Skócia ellen (0–0).

Az emberhátrány alig érződött Kolumbia játékán, igaz, a japánoknak is több lehetőségük volt előnyük növelésére, de ezek az első félidőben mind kimaradtak. Aztána 38. percben Falcao harcolt ki szabadrúgást a japán kaputól nagyjából 18 méterre, kissé jobbról.

A szabadrúgást Quintero laposan lőtte el a felugró sorfal alatt,

Kavasima hiába ért oda, a labda átcsúszott a gólvonalon, Kolumbia pedig egyenlített.

Amúgy Quinteróé volt a negyedik gól a vb-n, amely kapura tartó szabadrúgásból született. Ez eggyel több, mint a 2014-es vb termése (3).

Hirdetés

A második játékrész masszív japán dominanciával folytatódott, majd hiába lépett pályára a kolumbiaiak – sérülésből felépült – világsztárja, James Rodriguez, a 73. percben egy szögletet követően Oszako fejelt kapura, a labda a bal oldali kapufát érintve került a hálóba.

Pár kimaradt kolumbiai helyzet következett, majd Japán ismét átvette a mérkőzés irányítását,

és újabb meglepetést okozva megnyerte a találkozót.

Labdarúgó-világbajnokság, H csoport, 1. forduló:
Kolumbia–Japán 1–2 (1–1).
Szaranszk, Mordovija Aréna, 40 842 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén).
Gólszerzők: Quintero (39.), illetve Kagava (5., 11-esből), Oszako (73.).
Sárga lap: Barrios (64.), James (86.).
Kiállítva: C. Sánchez (3., Kolumbia).
Kolumbia: Ospina – Arias, Murillo, D. Sánchez, Mojica – Lerma, C. Sánchez – Cuadrado (Barrios, 31.), Quintero (James Rodríguez, 59.), Izquiero (Bacca, 70.) – Falcao. Szövetségi kapitány: José Pékerman.
Japán: Kavasima – Szakai H., Josida, Sodzsi, Nagatomo – Haragucsi, Haszebe, Kagava (Honda, 70.), Sibaszaki (Jamagucsi, 80.), Inui – Oszako (Okazaki, 85.). Szövetségi kapitány: Nisino Akira

További program, kedd
18 órakor H csoport, 1. forduló: Lengyelország–Szenegál
21 órakor A csoport, 2. forduló: Oroszország–Egyiptom

Szerda
15.00 B csoport, 2. forduló: Portugália–Marokkó
18.00 A csoport, 2. forduló: Uruguay–Szaúd-Arábia
21.00 B csoport, 2. forduló: Irán–Spanyolország

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!