Montenegróban, Budván rendezik idén a 2006-2007-es születésű ökölvívók világbajnokságát, ahol Magyarország színeiben két gyergyói sportoló is kesztyűt húz.
Benedek Péter az 57 kilogrammos súlycsoportban, Mailát András a 63,5 kilósok mezőnyében szerepel az október 21. és november 4. között sorra kerülő viadalon. A versenyen az EGÖSK vezetője, Huszár Árpád a magyar válogatott edzői stábját erősíti.
„Mindketten elsőévesek ebben a korosztályban, így eredmények tekintetében nehéz lenne megjósolni, hogy mit érhetnek el, de minden bizonnyal egy kiváló erőfelmérő és tapasztalat lesz számukra a világbajnokság” – fogalmazott Huszár.
Búzás Róbert Bahreinben szerepel majd a középiskolások „olimpiáján”, a Gymnasiade versenyen, ahol az U16-osok mezőnyében képviseli majd Magyarországot.
Huszár Árpád szerint Búzásnak (aki az Európa-bajnokságon is jól szerepelt) jó esélyei vannak akár arra is, hogy éremmel térjen haza. A Gymnasiade október 23. és 31. között zajlik az arab országban. Mindhárom sportoló Huszár Árpád és Huszár Dávid tanítványa.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!