A mogyoródi viadalt követően a négyszeres világbajnok Vettel Aston Martinjából nem sikerült az utólagos ellenőrzéshez szükséges mennyiséget levenni, ezért a versenybíróság diszkvalifikálta Vettelt, és elvette a Magyar Nagydíjon szerzett 18 pontját.
A szabályok szerint legalább 1 liter üzemanyagnak maradnia kell a tartályban, de Vettelnél csak 0,3 litert tudtak lecsapolni.
Hamilton a kizárás révén a Magyar Nagydíjon feljött a második helyre, a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari) pedig a harmadikra.
A vb pontverseny állása is változott, mert az élre ugró Hamilton nem hat, hanem nyolc ponttal vezet a holland Max Verstappen (Red Bull) előtt, míg Vettel 30 pontjával a 12. helyre csúszott vissza a kilencedikről.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!