Hirdetés

Vészesen közeleg a vég a Maros KK-nál is

A játékosok megelégelték, és készek véget vetni a „szenvedésüknek”
Fotó: Haáz Vince

2018. március 13., 15:48

Könnyen meglehet, hogy az utolsó bajnoki mérkőzését játszotta le hétfőn este a Marosvásárhelyi Maros KK a ligeti Sportcsarnokban. Nem az a legnagyobb probléma, hogy újabb kiütéses, 56 pontos vereséget szenvedett a Nagyszebeni CSU-tól. Már a csapat utolsó két meccsén is kérdéses volt a játékosok pályára lépése, és amennyiben ezen a héten sem lesz változás, nem játszanak a hétvégi fordulóban.

2018. március 13., 15:48

Mindezt maguk a játékosok mondták a találkozót követő sajtótájékoztatón. „Köszönjük a szurkolóknak, hogy eljöttek a meccsre. Öszintén csak miattuk és az edzőkért léptünk pályára. Azok, akik vezetik és tönkretették a vásárhelyi kosárlabdát, nekünk már három hete csak hazudnak, hogy a jövő héten lesz pénz. Még a pitești-i kiszállásunk is kérdéses volt, és ezután megbeszéltük, hogy Szeben ellen nem játszunk.

Közöltük a vezetőséggel, de mivel megszervezték a meccset, tisztességből mégis vállaltuk a játékot.

Eldöntöttük a csapattal, hogy ha két-három napon belül nem javul a helyzet, akkor a következő meccsen már nem lépünk pályára” – közölte Steff Norbert, az új csapatkapitány.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés

Alin Borșa hozzátette: „Nem tudunk normálisan felkészülni a mérkőzésekre. Mindössze haton veszünk részt az edzéseken, Pita és Stăncuț is elmentek, és csak akkor térnek vissza, ha kapnak valamennyi fizetést.”

A csapat vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás úgy fogalmazott, siralmas helyzetbe jutott a vásárhelyi kosárlabda, és nem látja ebből a kiutat, hogy tovább tudják folytatni.

„A minimális edzési feltételeink sincsenek meg, mivel már két hete nem a Sportcsarnokban, hanem kisebb termekben tartjuk a felkészülést, ezt is mikor lehet, mikor nem. Meg szeretnénk köszönni a segítséget mind a szurkolóknak, mind az eddigi és mostani támogatóknak, hogy sok szép esztendőt töltöttünk el együtt, de szép lassan ennek a végére értünk.”

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

George Trif másodedző tragikomikusnak nevezte a helyzetüket. „Olyan amatőrök lettünk, amilyennek még nem láttam egy kosárlabdaklubot, még az ifjúságiaknál sem.

Borzasztók a körülmények a csapatnál, ez nem méltó egy élvonalbeli klubhoz. Sosem hittem volna, hogy valaha ilyen helyzetbe jutunk.

Mi, az edzői stáb már régóta visszaléptünk volna, de ezt nem tettük meg, mert a legelsők voltunk a klub alapításánál, és utolsók is akarunk maradni, akik lakatot tesznek rá, és nem akartuk egyedül hagyni ezeket a fiatal játákokosokat. Nem tudom, hogy lehet-e még tenni valamit a helyzet javulásáért, de az biztos, ilyen körülmények között nem lehet folytatni, mert csúfot üzünk a kosárlabdából és a bajnokságból.”

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A mérkőzésről mindössze annyit, hogy a Maros KK fiatal játékosai az első negyedben még tartották a lépést a listavezetővel, amely azonban ezután elhúzott, és a végéig nem kímélte őket, így súlyos vereséget mért rájuk.

Miután a Temesvári Timba elleni mérkőzést újból elhalasztották, a vásárhelyiek számára hét végén következik a sereghajtó Bukaresti Dinamo elleni idegenbeli találkozó, ha ezt egyáltalán még lejátsszák.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 20. forduló, ligeti Sportcsarnok, 700 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Nagyszebeni CSU 49–105 (15–18, 8–30, 10–35, 16–22).
Maros KK: Borșa 11, Gîrbea 11 (1x3), Engi-Rosenfeld 11 (1x3), Steff 9 (1x3), Bichiș 7, Porime, Barabási, Tar, Szabó. Edző: Szászgáspár Barnabás.
CSU: Dragoste 21 (2x3), Davis 21 (1x3), Popescu 10, Paliciuc 9 (1x3), Brosser 9 (1x3), Cooper 9, Pratt 7, Williams 7 (1x3), Kinnard 5 (1x3), Laser 5 (1x3), Gheorghe 2, Banciu. Edző: Dan Fleșeriu.
Vezették: Bogdan Podar, Amalia Marchiș, Ionuț Moraru (mindhárman Kolozsvár).

További eredmények a 20. fordulóból:
Nagyváradi CSM–BCMU Pitești 85–81 (29–17, 23–20, 13–27, 20–17)
Temesvári BC–Galaci Phoenix 73–79 (20–23, 21–19, 19–15, 13–22)
Bukaresti Steaua–Temesvári Timba 75–43 (25–6, 16–13, 17–8, 17–16)
Kolozsvári U-BT–SCMU Craiova 88–82 (24–16, 21–25, 26–25, 17–16)
Politehnica Iași–Bukaresti Dinamo 78–54 (18–18, 23–21, 22–8, 15–7)

A bajnokság állása:
1. Nagyszeben 36 (16 győzelem/4 vereség)
2. Temesvár 34 (14/6)
3. Kolozsvár 34 pont (15/4)
4. Nagyvárad 34 (14/6)
5. Steaua 32 (13/6)
6. Pitești 32 (12/8)
7. Galac 30 (10/10)
8. Craiova 28 (9/10)
9. Maros KK 25 (6/13)
10. Timba 24 (5/14)
11. Jászvásár 22 (3/16)
12. Dinamo 20 (0/20)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!