Hirdetés

Verstappenek nagyon fekszik Ausztria, újabb rajt-cél győzelmet aratott

Verstappen már 32 ponttal vezet a világbajnokságban
Fotó: Facebook/MaxVerstappen

MTI
2021. július 04., 18:12

Az összetettben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma–1-es Osztrák Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben.

MTI
2021. július 04., 18:12

A 23 éves Verstappennek ez az idei ötödik és pályafutása 15. futamgyőzelme, ráadásul sorozatban három GP-n diadalmaskodott. A holland pilóta így 32 pontos különbséggel vezet az összetettben a címvédő és hétszeres vb-győztes, most negyedikként célba érő brit Lewis Hamilton (Mercedes) előtt. Verstappen egy héttel ezelőtt ugyancsak Ausztriában, a Stájer Nagydíjon is a leggyorsabb volt.

A holland mögött Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője lett a második, míg Lando Norris, a McLaren brit pilótája a harmadik.

Hirdetés

A rajt gond nélkül zajlott le, Verstappen megtartotta az első helyet, mögé Norris és Sergio Pérez (Red Bull) sorolt be másodiknak és harmadiknak, ugyanakkor egy kisebb baleset miatt az első kör végén a pályára hajtott a biztonsági autó. A Safety Car csupán két kört töltött a mezőny előtt, majd visszatért a boxutcába, az újraindításnál pedig Verstappen maradt az élen. Pérez megtámadta a második helyért Norrist, ám a brit leszorította a pályáról a mexikóit, aki emiatt visszaesett a 10. pozícióba.

A tizedik körben Verstappen, Norris, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de hamarosan Hamilton feljött másodiknak, miután nagyjából 10 körig tartó üldözés után megelőzte Norrist. A McLaren brit tehetsége ráadásul öt másodperces időbüntetést kapott, mert a versenybíróság szabálytalannak látta azt, ahogy a futam elején leterelte a pályáról Pérezt.

Az élmenőket tekintve a kerékcserékre a 31. és a 33. kör között került sor, ezek után Verstappen az élen maradt, Hamilton követte másodikként, Bottas pedig a boxutcában megelőzte a büntetését letöltő Norrist.

A hajrához közeledve a műszaki gondokkal küzdő Hamilton csapatutasításra elengedte maga mellett Bottast, az 53. körben pedig Norris is könnyedén megelőzte a címvédőt, aki így visszacsúszott negyediknek.

Verstappen sikerét az utolsó tíz körben sem veszélyeztette semmi, sőt, a hollandnak még az is belefért, hogy új gumikat kapjon az autójára és megfussa a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb kört.

A vb két hét múlva, a Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.

Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:23:54.543 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 17.973 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 20.019 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 46.452 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 57.144 mp h.
6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 57.915 mp h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:00.395 perc h.
8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:01.195 p h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:01.844 p h.
10. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:06.200 perc, Verstappen (62. kör)
pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 14 van hátra), versenyzők:
1. Verstappen 182 pont
2. Hamilton 150
3. Pérez 104
4. Norris 101
5. Bottas 92
6. Leclerc 62
7. Sainz 60
8. Ricciardo 40
9. Gasly 39
10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 30
11. Alonso 20
12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 14
13. Esteban Ocon (francia, Alpine) 12
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 9
15. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1
16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1

Csapatok:
1. Red Bull 286 pont
2. Mercedes 242
3. McLaren 141
4. Ferrari 122
5. Alpha Tauri 48
6. Aston Martin 44
7. Alpine 32
8. Alfa Romeo 2

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!