A 24 éves Verstappen pályafutása 21. futamgyőzelmét aratta. Az egy héttel ezelőtti szezonnyitón diadalmaskodó Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba harmadikként. A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 16. helyről rajtolva tizedik lett, míg a pole pozícióból startoló Sergio Pérez (Red Bull) negyedikként zárt.
A rajtot Pérez kiválóan kapta el, így meg is őrizte a vezető pozíciót, mögé pedig Leclerc sorolt be másodikként. A harmadik pozícióért Sainz és Verstappen küzdött meg az első két kanyarban, s ebből a csatából a holland jött ki győztesen.
A 15. kör végén Pérez az élről a boxba hajtott kerékcserére, a 16. körben viszont Nicholas Latifi (Williams) a betonfalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A mezőny nagy része ekkor azonnal kiállt friss abroncsokért, így az újraindítás előtt Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz volt a sorrend a safety car mögött az első négy helyen.
A verseny a 22. körben folytatódhatott, Leclerc pedig remekül megőrizte az első helyet, mögötte Verstappen száguldott másodikként. A harmadik pozíciót Pérez kénytelen volt átadni Sainznak, mert a mexikói korábban szabálytalanul előzte meg a spanyolt.
Nyolc körrel a vége előtt Verstappen közel került Leclerc-hez, így nagy csata kezdődött a futamgyőzelemért. Első nekifutásra a holland megelőzte a monacóit, aki viszont azonnal visszaszerezte a vezető helyet.
Ezután Verstappen mással próbálkozott, de nem járt sikerrel, két körrel később viszont megfelelő taktikát választott, s a célegyenesben átvette a vezetést.
A hajrában a Ferrari monacói versenyzője már nem tudta utolérni holland riválisát, aki pályafutása 21. futamgyőzelmével feljött az örökranglista 15. helyére a finn Kimi Räikkönen mellé.
A vb két hét múlva folytatódik az Ausztrál Nagydíjjal Melbourne-ben.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!