Hirdetés

Verstappen győzött Monacóban és az összetettben is vezet

Fotó: Twitter/Red Bull Racing Honda

MTI
2021. május 23., 18:29

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel az összetettben is átvette a vezetést a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltontól, aki hetedikként ért célba Monte-Carlóban.

MTI
2021. május 23., 18:29

A 23 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 12. futamgyőzelme, a világbajnoki pontversenyben pedig négy ponttal vezet Hamilton előtt. A holland versenyzőnek ez volt a hatodik monacói versenye, és először tudott győzni a hercegségben.

Verstappen mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája lett a második Monte-Carlóban, míg a dobogó alsó fokára a McLarent vezető brit Lando Norris állhatott fel.

Hirdetés

A verseny előtt röviddel derült ki, hogy a pole pozíciót szombaton megszerző Charles Leclerc (Ferrari) műszaki hiba miatt nem tud rajthoz állni, így a legkedvezőbb helyzetből a második helyről startoló Verstappen várta a piros lámpák kialvását.

Kapcsolódó

A rajtot Verstappen jól kapta el, az élen maradt, mögé Valtteri Bottas (Mercedes) és Sainz sorolt be, míg az időmérőn hetedikként záró Hamilton – Leclerc kiesése miatt – hatodikként haladt.

Harminc körön át nem történt semmilyen változás az élmezőnyben, a korlátozott számban jelen lévő közönség csupán „vonatozást” látott a pályán, melyen híresen nehéz előzni. A kerékcserék sorát a 30. körben Hamilton kezdte meg, egy körrel később viszont csapattársa, Bottas pórul járt a kiállásakor,

a Mercedes jobb első kerekét ugyanis nem tudták leszedni a szerelők, így a finn versenyzőnek fel kellett adnia a futamot.

A két Mercedes után a többiek is friss abroncsokat kaptak, a sorrend ezek nyomán némiképp megváltozott, az élen száguldó Verstappen mögött Sainz és Norris következett a második és harmadik helyen, Hamilton pedig hetedik volt. A brit címvédő körökön keresztül azt kifogásolta a csapatrádión, hogy rossz időpontban hívták ki a boxba, és ezért nem tudott javítani a helyezésén a kerékcserék ideje alatt.

A folytatásban Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet és megérdemelten győzött, Sainz pedig gond nélkül hozta be a célba másodikként a Ferrarit, így F1-es pályafutása során harmadszor állhatott dobogóra.

Norrist a hajrában megközelítette Sergio Pérez (Red Bull), de a McLaren brit versenyzője megvédte pozícióját, és F1-es karrierjének harmadik dobogós helyezését szerezte meg. Hamilton a futam korábbi szakaszában egy extra kerékcserét is végre tudott hajtani, ennek köszönhetően meg tudta futni a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot. A monacói GP-t Serena Williams 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező intette le.

A vb két hét múlva Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38:56.820 óra
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.968 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 19.427 mp h.
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.490 mp h.
5. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 52.591 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 53.896 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:08.231 perc h.
8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör hátrány
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:12.909 perc, Hamilton (69. kör)
pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 18 van hátra), versenyzők:
1. Verstappen 105 pont
2. Hamilton 101
3. Norris 56
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 47
5. Pérez 44
6. Leclerc 40
7. Sainz 38
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 24
9. Gasly 16
10. Ocon 12
11. Vettel 10
12. Stroll 9
13. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 5
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2
15. Giovinazzi 1

csapatok:
1. Red Bull 149 pont
2. Mercedes 148
3. McLaren 80
4. Ferrari 78
5. Aston Martin 19
6. Alpha Tauri 18
7. Alpine 17
8. Alfa Romeo 1

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Pár meccs már lesz a képernyőn, közvetítenek egy Erste Liga találkozót – a pénteki sportműsor

Mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, az angol focibajnokságban is indul a Boxing Day.

Mindennek a mérték a kulcsa – az ünnepi asztal kihívásai a székelyföldi élsportolóknál

Míg az átlagember az ünnepek alatt lazíthat és bűntudat nélkül fogyaszthat az ünnepi asztalnál, addig az élsportolóknál a karácsonyi leállás is tervszerű, kontrollált időszak. Székelyföldi élsportolók mesélnek a láthatatlan kihívásokról.

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Termelték az érmeket a csíki tekvandósok a kupaküzdelmeken

Több korosztályban és szinte minden versenyszámban érmes helyezéseket szereztek a Csíki Titánok versenyzői a Jászvásáron az elmúlt napokban megrendezett 2025-ös Román Kupa küzdelmein.

Alpesi sí, terepkerékpár és az FK Csíkszereda kiszállása – a hétfői sportműsor

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése zárja a Szuperliga aktuális fordulóját, a nap korábbi szakaszában alpesi sí és terepkerékpár is képernyőre kerül.

A legjobb tizenhat között búcsúzott a nemzetközi porondtól a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

A sors úgy hozta, hogy a továbbjutásért játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupában az osztrák ellenfelével szemben. Parázs meccset hoztak össze.

Téli sportok, topligák és bukaresti rangadó – vasárnap a képernyőn

Tartalmas sportprogram vár ránk Advent negyedik vasárnapján, a téli sportok kedvelői bőven találnak versenyeket, a topligákban pályán a Barcelona, valamint a Bayern, a Szuperligában bukaresti rangadót rendeznek az FCSB és a Rapid között.

A BL-ből érkező együttessel szemben fejet kellett hajtania a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

A házigazdák multinacionális csapata túl nagy falatnak bizonyult a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak a férfi asztalitenisz Európa Kupa második játéknapján. Érvényesült a papírforma, de voltak egészen jó pillanatai a vendégeknek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!