Hat ország 42 klubjának több mint 400 versenyzője érkezett Vrancea megyébe az Aurel Cîmpeanu Emlékversenyre, ahol első nap három korosztály (U16, U18 és az Open, a nyílt kategória) lépett tatamira.
Márton Benedektől, a Csíkszeredai ISK edzőjétől megtudtuk, hogy a sportiskolások közül Mihály Hunor (U18-as korosztály, 73 kg-os súlycsoport) szerepelt a legjobban, első helyen végzett. Dániel Albert tanítványát erre a versenyre Papp Róbert Flórián kísérte el.
Remekeltek a lányok is, a szintén U18-as korosztályban induló Imecs Bernadett a második, Ágoston Eszter pedig a harmadik helyen végzett – mindketten a 70 kg-os súlycsoportban. A lányokat Dánél Szabolcs és Márton Benedek edzők készítik fel, a versenyre pedig Márton Benedek kísérte el.
Eszter és Hunor a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanulója, Bernadett pedig a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumba jár.
A nemzetközi viadal érdekessége, hogy megtisztelte jelenlétével egy világhírű, jelenleg is aktív japán cselgáncsozó, az olimpiára készülő, kétszeres világbajnok Joshiro Maruyama. Első nap ő adta át az érmeket a dobogósoknak, másnap pedig a versenyzők népes serege részese lehetett egy általa tartott edzésnek.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!