Hirdetés

Versennyel zárták az úszásoktatást

Archív
Fotó: Veres Nándor

2017. június 18., 20:14

Közel 600 gyerek vett részt a vidéki kisiskolásoknak indított Kori&úszás elnevezésű programban. Az úszásoktatás versennyel zárult.

2017. június 18., 20:14

Háziversennyel ért véget szombaton a Csíki Csobbanó uszodában a csíkszéki, vidéki iskolák számára indított úszótanfolyam. A csíkszeredai iskolákban már három éve működik a Kori&úszás elnevezésű program, ezt Tánczos Barna szenátor kezdeményezésére kiterjesztették a vidéki iskolákra is.

Korcsolyaoktatás
Az úszásoktatással párhuzamosan, március 20-tól elindult a Kori program is az alcsíki iskolák számára. Kilenc településről 180 gyerek húzott korcsolyát, és vett részt a Molnár Lajos sátortetős mobil műjégpályán szervezett programon. Az oktatókat a Székelyföldi Jégkorong Akadémia biztosította, de felvállalta azoknak a csapatoknak az utazási költségeit, akik nem tudták iskolabusszal megoldani a beutazást. A szülők a 3 lejes belépőt kellett biztosítsák. A program május elején zárult, és tervek szerint a következő tanévben folytatódni fog.

Tánczos javaslatát Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert mellett a helyi önkormányzatok vezetői, az iskolaigazgatók és a szülők is támogatták.

Hirdetés

Sok egyeztetést és tárgyalást követően március 13-tól kezdődően a csíki falvak tanulói is beléphettek a csíkszeredai Csíki Csobbanóba, ahol Trandafir Norbert edző irányításával elkezdhették az úszás tanulását.

Az oktatással járó költségek nagy részét a kistérségi fejlesztési társulatok tagjaként a helyi önkormányzatok vállalták, a szállítást az iskolák saját iskolabuszaikkal oldották meg, a szülők csupán a 6 lejes belépőt kellett kifizessék. Minden programban résztvevő gyerek úszósapkát kapott ajándékba.

A rövid oktatási idő ellenére a gyerekek többsége megbarátkozott a vízzel, „vízbiztos” lett, egy részük pedig segédeszközök nélkül már tud úszni. A programzáró versenyen minden csoportból (község/falu) a legjobban úszó lány és fiú állt rajhoz, összesen 38-an.

Íme, a díjazottak:
Lányok: 1. Antal Vivien (Csíkmadaras), 2. Szakáli Anita (Csíkszentmihály), 3. Tőke Eszter (Csíkszentkirály).
Fiúk: 1. Csutak Dávid (Csíkszentmihály), 2. Péter Alpár (Bánkfalva), 3. András Magor (Csíkszentmárton).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!