Háziversennyel ért véget szombaton a Csíki Csobbanó uszodában a csíkszéki, vidéki iskolák számára indított úszótanfolyam. A csíkszeredai iskolákban már három éve működik a Kori&úszás elnevezésű program, ezt Tánczos Barna szenátor kezdeményezésére kiterjesztették a vidéki iskolákra is.
Tánczos javaslatát Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert mellett a helyi önkormányzatok vezetői, az iskolaigazgatók és a szülők is támogatták.
Sok egyeztetést és tárgyalást követően március 13-tól kezdődően a csíki falvak tanulói is beléphettek a csíkszeredai Csíki Csobbanóba, ahol Trandafir Norbert edző irányításával elkezdhették az úszás tanulását.
Az oktatással járó költségek nagy részét a kistérségi fejlesztési társulatok tagjaként a helyi önkormányzatok vállalták, a szállítást az iskolák saját iskolabuszaikkal oldották meg, a szülők csupán a 6 lejes belépőt kellett kifizessék. Minden programban résztvevő gyerek úszósapkát kapott ajándékba.
A rövid oktatási idő ellenére a gyerekek többsége megbarátkozott a vízzel, „vízbiztos” lett, egy részük pedig segédeszközök nélkül már tud úszni. A programzáró versenyen minden csoportból (község/falu) a legjobban úszó lány és fiú állt rajhoz, összesen 38-an.
Íme, a díjazottak:
Lányok: 1. Antal Vivien (Csíkmadaras), 2. Szakáli Anita (Csíkszentmihály), 3. Tőke Eszter (Csíkszentkirály).
Fiúk: 1. Csutak Dávid (Csíkszentmihály), 2. Péter Alpár (Bánkfalva), 3. András Magor (Csíkszentmárton).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!