A gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó számára az első félidőben megvolt az esély egy jó eredmény elérésére. Kiegyensúlyozott volt a játék, a 13. percben a házigazda Ceahlăul Piatra Neamț szerezte meg a vezetést. A zöld-narancssárgák ekkor az utóbbi időben nagyon jól bevált taktikájukhoz folyamodtak,
mezőnyjátékos ment be a kapus helyett, és ez eredményes is volt, azonnal egyenlítettek.
A félidő vége előtt két perccel azonban ismét gólt lőttek a hazaiak, és 2–1-es vezetéssel mehettek a szünetre.
A hátrány tudatában a második félidőt egyből kapus nélkül kezdte az Inter, sőt a játékrész szinte teljes ideje alatt így játszottak, de a kialakított helyzeteket nem sikerült kihasználni, ezeket pedig gólokkal büntették a moldvaiak. A gyergyóiak kisbüntetőt is rúghattak, de ebből sem sikerült betalálni.
A végére 7–3 lett az eredmény a Ceahlăul javára. Az inter góljai közül kettőt Mihai Kostandi, egyet pedig Czine Hunor lőtt.
Nagyváradra pontszerzési reményekkel utazott a Gyergyóremetei Kereszthegy csapata, hiszen a fordulót megelőzően a mindössze egy győzelemmel és egy döntetlennel a 11. helyen álló Leonardo volt a házigazda.
Sajnos nem sikerült élni az eséllyel, az eddigi eredmények nem mutatták megfelelően a váradiak erejét.
A Bihar megyei csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a Leonardo a szünetben 6–1-re vezetett.
A második félidőben már felnőtt a feladathoz a Kereszthegy, ebben a játékrészben négyszer is sikerült gólt lőni, de ezzel is csak szorosabbá sikerült tenni a második félidőt, összeségében 11–5-re nyert Nagyvárad. A remetei gólok közül hármat Gabriel Doltea lőtt, egy-egy találat pedig Balázs Kercsó Borond és Gál Raymond nevéhez fűződik.
A forduló szombati eredményei: Ceahlăul Piatra Neamț–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 7–3, Nagyváradi Leonardo–Gyergyóremetei Kereszthegy 11–5 és Dévai West–Kézdivásárhelyi KSE 5–5, Fortius Buzău–Luceafărul Buzău 3–6.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!