Hirdetés

Vereséggel zárták az évet a gyergyószéki futsalosok

Egyelőre elköszönnek, pihenő jön a teremfocisoknál
Fotó: Facebook/Ceahlăul Piatra Neamț

2017. december 10., 18:18

Mindkét gyergyószéki teremlabdarúgó-csapat vereséggel tért haza az év utolsó bajnoki mérkőzéséről. A futsal 2. Liga őszi sorozatának 11. fordulójában, azaz a szünet előtti utolsó megmérettetésen az Inter Karácsonkőn, a Kereszthegy Nagyváradon maradt alul.

2017. december 10., 18:18

A gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó számára az első félidőben megvolt az esély egy jó eredmény elérésére. Kiegyensúlyozott volt a játék, a 13. percben a házigazda Ceahlăul Piatra Neamț szerezte meg a vezetést. A zöld-narancssárgák ekkor az utóbbi időben nagyon jól bevált taktikájukhoz folyamodtak,

mezőnyjátékos ment be a kapus helyett, és ez eredményes is volt, azonnal egyenlítettek.

Hirdetés

A félidő vége előtt két perccel azonban ismét gólt lőttek a hazaiak, és 2–1-es vezetéssel mehettek a szünetre.

A hátrány tudatában a második félidőt egyből kapus nélkül kezdte az Inter, sőt a játékrész szinte teljes ideje alatt így játszottak, de a kialakított helyzeteket nem sikerült kihasználni, ezeket pedig gólokkal büntették a moldvaiak. A gyergyóiak kisbüntetőt is rúghattak, de ebből sem sikerült betalálni.

A végére 7–3 lett az eredmény a Ceahlăul javára. Az inter góljai közül kettőt Mihai Kostandi, egyet pedig Czine Hunor lőtt.

Sokgólos Kereszthegy-vereség

Nagyváradra pontszerzési reményekkel utazott a Gyergyóremetei Kereszthegy csapata, hiszen a fordulót megelőzően a mindössze egy győzelemmel és egy döntetlennel a 11. helyen álló Leonardo volt a házigazda.

Sajnos nem sikerült élni az eséllyel, az eddigi eredmények nem mutatták megfelelően a váradiak erejét.

A Bihar megyei csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a Leonardo a szünetben 6–1-re vezetett.

A második félidőben már felnőtt a feladathoz a Kereszthegy, ebben a játékrészben négyszer is sikerült gólt lőni, de ezzel is csak szorosabbá sikerült tenni a második félidőt, összeségében 11–5-re nyert Nagyvárad. A remetei gólok közül hármat Gabriel Doltea lőtt, egy-egy találat pedig Balázs Kercsó Borond és Gál Raymond nevéhez fűződik.

A forduló szombati eredményei:  Ceahlăul Piatra Neamț–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 7–3, Nagyváradi Leonardo–Gyergyóremetei Kereszthegy 11–5 és Dévai West–Kézdivásárhelyi KSE 5–5, Fortius Buzău–Luceafărul Buzău 3–6.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!