A Romeo Iamandi Sportcsarnok az elmúlt vasárnap sem hozott szerencsét a gyergyóiaknak. Az első félidőben sikerült kiegyenlíteni a gyors hazai vezetést, sőt két újabb találattal előnybe is kerültek a zöld-narancsok, azonban a felerősödött Fortiusnak a szünetet jelző sípszóig sikerült 3–3-ra alakítania az állást.
A második játékrészben sem lehetett panasz a látványt illetően. Hatalmas helyzetek alakultak ki mindkét oldalon, de bármennyire is erőlködött az Inter, nem sikerült gólt szereznie. A Fortius pedig háromszor tudott eredményes lenni a mérkőzés végéig.
Az Interen a vészkapusos taktika sem segített, 6–3 lett a végeredmény. A gyergyóiak góljait Péter András, Nagy Zsolt és Gergely Róbert szerezték.
A következő fordulóban a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț együttesét fogadja az Inter, szokatlan időpontban: szeptember 25-én, kedden 19 órától.
Mint arról már beszámoltunk, a Remetei Kereszthegy másodszor is nekivágott az országos bajnokságnak. Az első fordulóban az újonc Fălticeni lett volna a Maros-partiak ellenfele, azonban a két csapat találkozóját egy másik időpontban fogják lejátszani.
Ennek ellenére nem marad mérkőzés nélkül a remetei közönség, ugyanis kedden este hét órától az 1. ligás Székelyudvarhelyi Futsal Klubbal játszik felkészülési mérkőzést a csapat, vasárnap pedig Galacon lép pályára a bajnokságban, a United II. vendégeként.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 1. forduló:
Fortius 2014 Buzău–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 6–3 (3–3)
További mérkőzések:
Ceahlăul Piatra Neamț–Marosvásárhelyi VSK 6–8
Segesvári Pro Tineret–Kézdivásárhelyi SE 10–12 (3–7)
Remetei Kereszthegy–Pro Academy Fălticeni – halasztva
a Galaci United II. szabadnapos volt.
Teremlabdarúgó 2. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Marosvásárhelyi VSK | 13 | 11 | 0 | 2 | 83–36 | 33 |
| 2. | Kézdivásárhelyi SE | 12 | 8 | 1 | 3 | 86–52 | 25 |
| 3. | Galaci United II. | 13 | 8 | 0 | 5 | 48–44 | 24 |
| 4. | Fortius Buzău | 11 | 7 | 0 | 4 | 58–47 | 21 |
| 5. | Gyergyóremetei Kereszthegy | 13 | 6 | 1 | 6 | 50–58 | 19 |
| 6. | Futsal Ceahlăul Piatra Neamț | 13 | 4 | 0 | 9 | 72–67 | 12 |
| 7. | Inter Gyergyó | 12 | 2 | 1 | 9 | 44–71 | 7 |
| 8. | Segesvári Pro Tineret | 13 | 2 | 1 | 10 | 50–116 | 7 |
| 9. | Pro Academy Fălticeni | 0 | 0 | 0 | 0 | 0–0 | 0 |
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!