A romániai női válogatott az A csoportban érdekelt Németország, Hollandia, Görögország, Horvátország és Magyarország mellett. A múlt hétvégi első mérkőzésükön az utolsó negyedig meccsben voltak a németekkel, két góllal is vezettek, de végül 15–10-re alulmaradtak, vasárnap viszont esélytelenek voltak, és kiütéses, 24–3 arányú vereséget szenvedtek a görög együttestől. Szeghalmi Krisztina mindkét mérkőzésen betalált, a németek ellen két, a görögök ellen egy gólt szerzett.
Hétfőn pihenőnap volt a román válogatott számára, majd kedden 18.30-tól a házigazda Horvátországgal játszanak. Csütörtökön következik a hollandok elleni összecsapás, majd a csoportkört szombaton délelőtt 11 órától Magyarország ellen zárják.
A romániai női keretben két marosvásárhelyi vízilabdázó található, köztük a csapat vezéregyéniségének számító Szeghalmi Krisztina és Diana Togănel kapus, akik az előző szezonban bajnoki címet nyertek a Bukaresti Steauával. A keretben több erdélyi játékos kapott helyet, mint a nagyváradi Tóth Johanna, Laboncz Nikolette, Nagy Debóra és Szilágyi Szabina.
A magyar válogatott szintén két vereséggel kezdett, a Biró Attila szövetségi kapitány által irányított együttes Görögországtól 9–8-ra, a holland csapattól 13–4-re kapott ki. Kedden 12.30-tól a németek ellen javíthatnak. A csoportból az első négy helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, a többi együttes a 9–12. helyekért folytatja.
A román férfi válogatott hétfőn mutatkozott be a kontinensviadalon, a világbajnoki címvédő Spanyolország ellen végig nagy hátrányban játszva 16–9-re kapott ki. Bogdan Rath szövetségi kapitány csapata a C csoportban szerdán 16.30-tól Németországgal, míg pénteken 18 órától Hollandiával mérkőzik meg.
A címvédő magyar férfi együttes a júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány vezetésével a D csoportban szintén hétfőn kiütéssel, 23–7-re győzött Szlovénia ellen. Ezt követően a magyarok Szerbiával (szerda, 20 óra) és Izraellel (péntek, 10 óra) találkoznak.
A csoportok első helyezettje továbbjut a negyeddöntőbe, a második és a harmadik pedig a nyolcaddöntőben folytatja, az utolsók a 13–16. helyekért játszanak.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!