A hét elején váratlanul távozott Bálint László vezetőedző és Gheorghe Dinu klubmenedzser. Utóbbi a Digi Sporton úgy nyilatkozott, az ASA-t mindössze hat mérkőzésig irányító edző amiatt távozott, mert az elmúlt időszakban egyre nagyobb nyomás nehezedett rá – egyes információk szerint amiatt, hogy Cristian Chertes klubigazgató a kezdő tizenegybe szerette volna fiát, Carlos Chertest.
Ennek ellenére bátran kezdtek a vásárhelyiek a szintén az élmezőnyhöz tartozó ellenfelük pályáján, ahol a végig jó iramú mérkőzésen már tíz perc után vezetést szereztek. Ki más, mint a hatodik találatát jegyző Paul Iacob góljával kerültek előnybe. A csatár ismét szöglet után talált be, akárcsak az előző fordulóban.
Nem sokáig tartott azonban az ASA előnye – amelyet ugyan megduplázhatott volna –, a félidő közepén a hazaiak egyenlítettek, miután kirugásból indult gyors akció végén Dan Panait közelről tehetetlenül a saját kapujába lőtt.
Szünetig maradt a döntetlen, de a második félidőben nem kellett sokat várni a következő találatra, amelyet a csereként beállt Cosmin Sîrbu szerzett: egy hazaadásnál kihasználta a védő óriási hibáját, ezzel másodszor is az ASA vezetett.
Ezután az újabb egyenlítés reményében az FC Argeș uralta a játékot, ezzel együtt mindkét oldalon kialakultak és kimaradtak nagyobb helyzetek, a végéig pedig Florin Iacob védéseivel többször megmentette csapatát, így a marosvásárhelyiek megőrizték előnyüket.
– mondta a mérkőzés végén Fekete Károly, az ASA kapusedzője.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy Fekete meddig marad átmeneti edző, de a távozó, a csapattal nagyon jó eredményeket elért Bálint Lászlónak ajánlotta a győzelmet.
Ezzel az ASA 16 ponttal előrelépett a ranglista második helyére, megelőzve a Temesvári Ripensiát, amely szombaton kikapott a Chindia Târgoviște vendégeként, hátránya pedig két pont a továbbra is éllovas Nagyszebeni Hermannstadt mögött, amely otthon tartotta a pontokat a Temesvári ASU Polival szemben.
A forduló további mérkőzései közül az élmezőnyhöz felzárkozó Dunărea Călărași és a CS Mioveni a legnagyobb arányban nyertek a Szatmárnémeti Olimpia, illetve a Știința Miroslava ellen, miközben az Aradi UTA folytatja gyenge szereplését, ezúttal is vereséget szenvedett a CS Afumați pályáján.
A következő fordulóban ismét nehéz mérkőzés vár az ASA-ra, egy másik élmezőnyhöz tartozkodó csapatot, a negyedik helyre feljött Chindia Târgoviștét fogadja.
Labdarúgó 2. liga, 7. forduló, péntek, Pitești, Nicolae Dobrin-stadion:
FC Argeș Pitești–Marosvásárhelyi ASA 1–2 (1–1),
gólszerzők: Panait (22., öngól), illetve P. Iacob (10.), Sîrbu (53.).
FC Argeș: Popescu – Torişte, Şerbănică, Vişa, Stan – Şerban, Costin, Popa (Andrei, 56.), Năstăsie, (Nilă, 69.) – Grecu (Oancea, 77.), Buhăescu. Edző: Iordan Eftimie.
ASA: F. Iacob – Băjan, Candrea, Ilie, Panait – Licu, P. Iacob, Petra (Neagu, 46.), Schieb (Sîrbu, 36.) – Petriş, Stoica (Mijokovic, 73.). Edző: Fekete Károly.
Vezették: Horia Mladinovici, Cosmin Vătămanu (mindketten Bukarest), Adrian Vornicu (Iaşi).
További eredmények a 7. fordulóból:
Dacia Unirea Brăila–Sportul Snagov 0–1 (0–0)
Chindia Târgoviște–Temesvári Ripensia 1–0 (1–0)
Bukaresti Metaloglobus–Nagyváradi Luceafărul 1–0 (0–0)
Academica Clinceni–Foresta Suceava 2–0 (0–0)
CS Mioveni–Știința Miroslava 5–1 (3–0)
CS Balotești–Zsilvásárhelyi Pandurii 0–2 (0–1)
CS Afumați–Aradi UTA 2–0 (0–0)
Dunărea Călărași–Szatmárnémeti Olimpia 5–1 (2–1)
Nagyszebeni Hermannstadt–Temesvári ASU Poli 1–0 (1–0)
A bajnokság állása:
1. Hermannstadt 18 pont
2. ASA 16
3. Ripensia 14
4. Chindia 13
5. Clinceni 13
6. Dunărea 13
7. ASU Poli 12
8. Mioveni 11
9. FC Argeș 11
10. Pandurii 11
11. Snagov 11
12. UTA 9
13. Dacia Unirea 8
14. Metaloglobus 8
15. Afumați 7
16. Olimpia 7
17. Balotești 5
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!