Négy győzelemmel és egy vereséggel az első helyen zárta a világverseny C jelű csoportját a legjobb játékosait, Szőcs Bernadettet, Elisabeta Samarát és Daniela Dodeánt soraiban tudó romániai csapat. Az Európa-bajnoki címvédőnek nem jelentett különösebb gondot Csehország (3–1), Lengyelország (3–1) és Tajvan (3–0) legyőzése.
Egyedüli vereségét Hollandia (1–3) ellen szenvedte el, ezen a mérkőzésen azonban éppen a vébé kezdete előtt újonnan bevezetett szabályzat szerint Szőcs Bernadett és Elisabeta Samara (akik minden eddigi meccsüket megnyerték: négyet, illetve hetet) nélkül volt kénytelen játszani. Irina Ciobanuval és Adina Diaconuval kiegészülve pedig nem tudott ismét nyerni.
A botrányba fulladt találkozón a román válogatott vezetősége újrajátszást követelt, de kérését elutasította a nemzetközi szövetség.
Mindennek ellenére az utolsó, a csoport első helyéről döntő mérkőzésen viszont Románia már teljes felállásban játszhatott, és nagyszerű teljesítménnyel 3–1-re felülmúlta az addig veretlen Észak-Koreát. Ennek köszönhetően a román együttes megszerezte a csoportgyőzelmet, amely egyrészt automatikusan negyeddöntőbe jutást ért, másrészt az egyenes kieséses szakaszban elkerülte a világbajnokság legnagyobb esélyeseit: Kínát, Japánt és Dél-Koreát.
A legjobb nyolc között így vélhetően csütörtökön a Hongkong–Tajvan szerdai nyolcaddöntős párharc győztesével találkozik, továbbjutás esetén pedig az éremszerzésre is esélyes.
A román küldöttség a férfiak versenyében is érdekelt Svédországban, ahol szerdán este a továbbjutásért játszik a Hongkong elleni utolsó csoportmérkőzésén. A marosvásárhelyi Szőcs Hunorral (aki mindhárom meccsén kikapott) a keretben Románia elvesztette első két meccsét Svédországgal (0–3) és Németországgal (0–3) szemben, viszont ezután sikerült legyőznie Szlovéniát (3–1) és Egyiptomot (3–0), így még esélyes maradt a nyolcddöntőbe kerüléshez. A férfi csapat többi tagja: Adrian Crișan, Cristian Pletea, Ovidiu Ionescu és Rareș Șipoș.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!