Gyönyörű vidéken, szász falvakon keresztül tekerhetett a 754 rajthoz álló kerékpáros. Két távra lehetett benevezni: a hosszún 78 kilométer, a röviden pedig 42 kilométer volt a teljesítendő táv. Falvakon, dombokon, erdőn-mezőn, templomerődítményeken keresztül vezetett az útvonal a szászkézdi célba.
Végül az 509-ből 495 versenyző tudta befejezni a megmérettetést a rövid távú mezőnyben, a hosszú távon pedig a 245-ből 229-en.
A 42 km-es útvonalon a tordai Adrian Florea teljesítette a legrövidebb időn belül a távot, 1 óra 44 perc és 46 másodperc alatt ért célba, tíz másodperccel később érkezett a ploiești-i Tudor Cazaceanu, öt perc lemaradással pedig a nagyváradi születésű, de Marosvásárhelyen élő Kecskés Dávid.
A nők versenyében a nagyszebeni Cora Baltes 2 óra 11 perc és 28 másodperc alatt ért célba, így ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára, őt követte a bukaresti Adriela Morar (2:35:45), a harmadik pedig a tordai Andreea Andreica lett (2:35:56).
Alig több mint három óra kellett a csíkszeredai Kelemen Árpádnak, hogy a 78 km-es távon elsőként érhessen át a célvonalon (3 óra 9 perc és 34 másodperc). Másodikként a nagybányai Dobai Róbert kerekezett be Szászkézdre (3:11:20), harmadikként pedig Vlad Nicolae Dobre (3:14:17).
A hosszabb távon a dévai Karina Bonta volt a leggyorsabb a nőknél (4 óra 10 perc 34 másodperc), a bolgár Anelija Karagjozjan a második (4:18:29), a székelyudvarhelyi Fodor Emese pedig a harmadik (4:20:24).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!