Köszönetét és elismerését szeretné kifejezni Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala azoknak a sportolóknak, edzőknek, csapatoknak, akik az elmúlt évben elért eredményeikkel büszkévé tették a várost – olvasható a városháza közleményében.
Erre várnak javaslatokat március 2-ig a lakóktól, amelyeket az intézmény sportkuratóriuma fog rangsorolni. A sport területén dolgozó szakemberek, illetve az önkormányzat sporttevékenységgel foglalkozó munkatársai az erre a célra kidolgozott szabályzat alapján fogják kiválasztani a tavalyi év székelyudvarhelyi sportolóit, edzőit, csapatait.
A javaslattételhez szükséges űrlapot ezen a linket lehet elérni.
„Egyéni sportág esetén Székelyudvarhelyen született sportolók és edzők, csapatsportágnál pedig a székelyudvarhelyi székhellyel rendelkező csapatok eredményeit vesszük figyelembe” – fogalmaznak a felhívásban.
Az év sportolója 2024 elnevezésű sportgálát március 27-én tartják meg az Areo Hotelben.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!