Egyértelmű esélyesként várta a fővárosi kiszállást a marosvásárhelyi csapat, amely bár anyagi szempontból nagyon nehéz időszakát éli, az utolsó mérkőzéseken még Fekete Károly kapusedző vezetésével viszonylag jól teljesített, így a győzelem volt az egyetlen célja. Az edzőváltás pedig pozitív löketet kellett volna adjon a játékosoknak, akik azonban eddigi leggyengébb meccsükön vannak túl, és második meccsüket veszítették el idegenben,
ráadásul ezúttal a tabella második felében található ellenfelükkel szemben.
Az előző mérkőzéshez képest az új vezetőedző kevés helyen változtatott a csapat felállásán, Kilyén és Mijokovic (aki most nem volt benne az utazó keretben sem) kerültek ki a kezdőből, helyükön Băjan és Laso játszottak.
Mindkét félidőben két gólt kapott a fővárosiaktól az ASA, amely viszont képtelen volt válaszolni, és
kudarcával visszaesett a negyedik helyre a tabellán.
A következő fordulóban az ASA már csütörtökön játszik, hazai pályán a hozzá hasonlóan ugyancsak 17 pontos Academica Clinceni ellen.
A Temesvári Ripensia kikapott Clinceni-ben, a Pandurii legyőzésével feljött a második helyre a Dunărea Călărași, míg a sereghajtó Foresta ellen nem hibázott a listavezető Nagyszebeni Hermannstadt. A további találkozók közül az ismét edző nélkül maradt CS Mioveni (Adrian Mihalceát meghívták Cosmin Contra segédjének a válogatotthoz) fordulatos küzdelemben a hosszabbításban győzte le a Nagyváradi Luceafărult, akárcsak a CS Afumați, amely a Temesvári ASU Poli ellen nyert.
A Szatmárnémeti Olimpia a hajrában büntetőgóllal verte az immár kieső helyre csúszott Aradi UTA-t, ahol már nem a nemrég kinevezett Adrian Falub – aki a két vereség után a 3. Ligába, a Kolozsvári U-hoz szerződött – ült a kispadon, hanem a csapatot a korábbi játékos, Cristian Todeára bízták, de egyelőre az ő irányításával sem változott a helyzet a szezon elején még egyértelműen a feljutást célzó alakulatnál.
Labdarúgó 2. liga, 9. forduló:
Bukaresti Metaloglobus–Marosvásárhelyi ASA 4–0 (2–0)
Gólszerzők: Ghenovici (26., 62.), Vlad (36.), Robu (51.)
Metaloglobus: Geantă – Robu, Iordache, Asanache, Sava – Popa, Stângă, Ghenovici, Niculae, Vlad – Bilciurescu. Edző: Bogdan Vintilă
ASA: Moga – Băjan, Candrea, Iacob, Panait – Petra, Laso, Petriş, Licu – Sîrbu, Stoica. Edző: Marius Popescu
Vezették: Adrian Illyeş (Ploieşti), Florin Pucheanu (Ulmi, Dâmbovița), Petruţa Iugulescu (Târgovişte)
A bajnokság állása
1. Hermannstadt 24 pont
2. Dunărea 19
3. Ripensia 17 (31–10)
4. ASA 17 (18–13)
5. Clinceni 17 (16–12)
6. Chindia 14 (22–6)
7. Mioveni 14 (17–12)
8. FC Argeș 14 (13–8)
9. Snagov 14 (8–56)
10. ASU Poli 13
11. Pandurii 12
12. Dacia Unirea 11 (25–17)
13. Metaloglobus 11 (12–11)
14. Afumați 11 (7–10)
15. Olimpia 10
16. UTA 9
17. Miroslava 7
18. Balotești 6
19. Luceafărul 5
20. Foresta 4
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!