Gyulai az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutónak, valamint az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok, illetve kétszeres világbajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnek is kifejezetten jókor jött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi döntése.
„Baji Balázs nagyon szerencsétlen sérülésből tér vissza éppen. Alig egy esztendővel ezelőtt azt sem tudtuk, képes lesz-e még futni, most viszont a legjobb úton van, hiszen megint elindult, megint versenyez, és egyre jobb eredményeket produkál. Neki minden nap, amivel tovább tud készülni, egy ajándék és egy lehetőség” – fogalmazott Gyulai.
Hozzátette, Pars Krisztián térdét tavaly ősszel ismét megműtötték,
ezért neki szintén előny, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem jövőre rendezik az ötkarikás játékokat.
„Jelezte, hogy annál jobb neki, minél tovább tud készülni. A visszavonulás meg sem fordult a fejében, mert még nagyon sokat szeretne letenni az asztalra” – magyarázta Gyulai Márton, aki szerint nem a rosszat kell látni a NOB döntésében, hanem ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket.
A következő atlétikai világbajnokságot az Oregon állambeli Eugene-ben rendeznék jövőre augusztus 6-tól 15-ig, ám az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége már jelezte, hogy az olimpia elhalasztása miatt kész tárgyalni a módosításról.
Gyulai Márton közölte, egyelőre nem kaptak semmiféle jelzést a nemzetközi szövetségtől arra vonatkozóan, hogy a 2023-as budapesti vb kapcsán bármi is változna, szerinte maradni fog az augusztus 19. és 27. közötti időpont.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!