Előzően még úgy volt, hogy a második számú kupakiírásban, az Európa Kupában kap ellenfeleket a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK férfi asztalitenisz együttese. A gárda a 29. helyen áll az európai klubvilágranglistán, miután az előtte lévő együttesekből négy nem nevezett, így a Bajnokok Ligájában indulhat el idén is.
Immár zsinórban harmadszor a legjobbak mezőnyében – összesítésben pedig hetedik európai kupaévét kezdi el – a székelyföldi gárda.
A Bajnokok Ligája csoportkörének első szakaszának sorsolását a hétvégén tartották Lengyelországban. Tizenhat klub volt érdekelt, az ISK-SZAK-ot a negyedik kalapból húzták.
Kiderült, a C csoportnak a házigazdája a cseh HB Ostrov lesz, az első kalapból az olasz Top Spin Messinát, míg a harmadikból az osztrák Panaceo Stockeraut kapta a székelyudvarhelyi klub.
„Nagyon sok együttessel játszottunk már a nemzetközi porondon, most úgy jött össze, hogy ebből a háromból egyet sem ismerünk. Kerülhettünk volna sokkal erősebb, de gyengébb négyesbe is. A cseh bajnokot és az olasz ezüstérmest kaptuk, az osztrákok a hatodik helyen zártak bajnokságukban, de ott a csapat mindig változik, főképp az ázsiai idegenlégiósok. Nagyon jó klubok ezek.
– nyilatkozta a csapat edzője, György István a sorsolást követően.
A továbbjutás roppant nehéz, csupán az első helyezett lehet ott a következő körben, a többiek az Európai Kupában folytatják.
A mérkőzéseket szeptember 20-24. között játsszák, addig a tervek szerint pár bajnoki mérkőzést letud a Szuperligában a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!