Hirdetés

Út a nulláról az Európa-bajnokságig

Bogyor Dávid egy újabb győztes meccs után
Fotó: Facebook/Bogyor Dávid

Alig három évvel ezelőtt kezdte el, azóta részt vett már Európa-bajnokságon, illetve számos rangos versenyen, most az Erdélyi GODAKO Ökölvívó Sportklub leigazolt bokszolója. Bogyor Dávid mesélt az eddigi sikereinek kulcsáról, valamint jövőbeli terveiről.

2023. november 02., 13:18

Bogyor Dávid Sepsiszentgyörgyön született, ott nevelkedett, viszont nem ez volt az első sportág, amelyben kipróbálta magát, azonban az ökölvívás volt az egyetlen, ahol igazán önmagára lelt és úgy érezte, sikerülhet kiteljesednie.

„Kiskoromban több, mint egy évet jártam focizni, azonban úgy gondoltam nem köt le igazán. Családbarátok ajánlották még 2021-ben, hogy menjek el bokszolni, vegyek részt egy edzésen és majd az alapján döntsem el, mit szeretnék. Őszintén szólva az elején semmilyen sikerre nem számítottam, mégis megtörtént” – mesélte a fiatal ökölvívó.

Bogyor Dávid és első edzője, Szőcs Dénes •  Fotó: Facebook/Bogyor Dávid Galéria

Bogyor Dávid és első edzője, Szőcs Dénes
Fotó: Facebook/Bogyor Dávid

Hirdetés

Elmondása szerint nem a sikerek motiválták, egyszerűen szeretett volna kibújni a félénk kisgyerek bőréből és önbizalmat szerezni.

„Eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy ez a sportág nem csak mentálisan tesz erősebbé, hanem tiszteletre és alázatra sarkall. Megtanít arra, hogy bízz magadban és a képességeidben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy végül így döntöttem és kipróbáltam magam a boksz világában, sok mindennel gazdagodtam ezáltal” – folytatta.

Kezdetben Sepsiszentgyörgyön járt edzésekre, ahol Szőcs Dénes tanította meg az alapokra és ő indította el a siker útján.

Dénessel nagyon jó viszonyunk van és már az elejétől kezdve tisztelem a munkásságát és azt, hogy ennyi energiát fektetett a fejlődésembe. Ő volt az, aki meglátta bennem a tehetséget és megteremtette a lehetőséget, hogy részt vehessek bizonyos versenyeken. Rendkívül hálás vagyok és leszek neki, bárhogy alakuljon a jövőm, sosem felejtem el, honnan indultam”

– beszélt korábbi mesteréről.

•  Fotó: Facebook/Bogyor Dávid Galéria

Fotó: Facebook/Bogyor Dávid

Nem csak Szőcs Dénes látott benne potenciált, hanem az Erdélyi GODAKO Ökölvívó Sportklub is, amely meg is kereste a fiatal sportolót és remek lehetőséget ajánlott neki.

„Az edzéseimet egy ideje már Gyergyószentmiklóson folytatom Huszár Árpád vezetőedző tanítványaként, ezért iskolát is váltottam és már nem a szüleimmel élek. Mindenképpen a sportra szeretnék összpontosítani, minél nagyobb fejlődést elérni, ezért bentlakásban lakok, a siker érdekében áldozatokat kell hozni” – hívta fel a figyelmet.

Amióta leigazolt sportoló, több rangos eseményen volt érdekelt: Utánpótlás Magyar Kupa, Tatárdomb Kupa, Olimpiai Reménységek Kupája, Március Kupa, Székelyrégió Kupa, Erdélyi Kupa, Drakula Kupa.

Kétszer is részt vett a magyar bajnokságon, ahol mindkétszer ő bizonyult a legjobbnak, valamint ott volt az Európa-bajnokságon is.

•  Fotó: Facebook/Bogyor Dávid Galéria

Fotó: Facebook/Bogyor Dávid

„Nagyon sokat köszönhetek a GODAKO Sportklubnak, rengeteg versenyre és bajnokságra jutottam el a segítségükkel. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ott lehettem az Európa-bajnokságon, amiről korábban álmodni sem mertem volna. Önmagamhoz képest mindig a legjobb formámat próbálom nyújtani.

Minden erőmet és energiámat az ökölvívásba fektetem, így bátran kijelentem, hogy elégedett vagyok az eddig elért eredményeimmel, de hosszú még az út, bőven van még hová fejlődni”

– mondta.

Tizenöt éves kora ellenére céltudatosan építi a karrierjét, megvannak a tervei, hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben.

„A közeljövőt nézve szeretnék minél több tapasztalatot szerezni és minél többet fejlődni, ehhez pedig minden adott, mivel úgy érzem, egy profi csapat áll mögöttem, minőségi edzőkkel és társakkal, akiknek hálás vagyok és mindent megteszek annak érdekében, hogy büszkék lehessenek rám. Természetesen szeretnék az ökölvívás világában maradni felnőttként is, bekerülni egy sportegyetemre és majd edzőként dolgozni” – vázolta terveit.

Elmondása szerint egyetlen percet sem bánt meg, amit az ökölvívásra fordított, és mindenkit arra buzdít, hogy merjen kipróbálni új dolgokat.

„Az eddigi sikereimet azoknak köszönhetem, akik nem sajnáltak energiát fektetni a fejlődésembe, valamint a családomnak, barátaimnak, akik mindvégig mellettem álltak és mai napig támogatnak. Lassan három év tapasztalat van mögöttem, ha valaki úgy dönt, hogy bokszolni szeretne, akkor készüljön fel, hogy szükség lesz alázatos, kitartó és szorgalmas munkára. Ha ez a három dolog adott, akkor egyenes út vezet a sikerhez, csak türelmesnek kell lenni” – foglalta össze Bogyor Dávid.

A fiatal ökölvívó hozzátette azt is, hogy habár a siker nem mindig garantált, meg kell tanulni veszíteni és felállni, mert csak így lehet igazán sikeressé válni. Fontos, hogy az ökölvívás egy olyan sportág, ahol fizikailag és lélekben is százszázalékban jelen kell lenni és mindig ki kell hozd magadból a maximumot. Bogyor Dávid jelenleg is gőzerővel készül a következő versenyére, amire Huszár Árpád vezetőedző készíti fel.

„Mint az Erdélyi Godako Ökölívívó Sportklub fiókegyesületét, igyekszünk mindenben – szakmai programokkal és egyebek terén is – segíteni a sepsiszentgyörgyi ökölvívást, azaz Szőcs Dénes edzőt és Bogyor Dávidot is, hogy folyamatos lehessen a fejlődésük. Amikor Dávidot megismertem első benyomásom az volt – és ez azóta is így van – hogy egy szófogadó, szorgalmas gyerek, akivel jól lehet dolgozni. Az összeszedettség, a fegyelem is jellemzi őt, amely alapvető, ha valaki sikeres szeretne lenni ebben a sportágban. Ha ezen az úton tud haladni tovább, akkor nagyon szép eredményei lesznek. Persze, rengeteg hiányossága van még, amit közösen ki kell javítanunk, de amint ez megtörténik nemzetközi szinten is sikereket fog elérni. Úgy látom, napról napra, hétről hétre fejlődik. Csak jót tudok mondani róla” – fogalmazott Huszár Árpád, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub elnöke és vezetőedzője.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Ez is érdekelheti

Érem nélkül is remek Európa-bajnokságot zárt Toró Dávid, a vb-indulásra hajt

Három versenyszámban is mindössze egyetlen győzelem választotta el az éremtől Toró Dávidot a portugáliai Gondomarban rendezett korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. Nem csalódott, hogy nem állhatott dobogóra.

Egymást érik a magyar és a román csapatok európai kupamérkőzései

Három román és két magyar együttes meccsét követhetjük a tévében csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjében. A magyar férfi vízilabda-válogatott világkupa-negyeddöntője, a Tour de France újabb szakasza, több tenisztorna és golf szerepel a kínálatban.

Világszínvonalú mezőny versenyzett Ditróban

Több mint 160 motoros, köztük a hard enduro világának több kiválósága állt rajthoz a hétvégén Ditróban, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a Ditrocks Hard Enduro versenyt, amely a sportág romániai bajnokságának ötödik futama is volt egyben.

BL-selejtezőt játszik a román bajnok, folytatódik a Tour – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a bolgár bajnok Levszki Szófiával csatázik a továbbjutásért az Universitatea Craiova, a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolokkal találkozik a negyeddöntőben a sydney-i világkupán.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Dobogós helyezésekkel tértek haza az udvarhelyiek az ország legnagyobb triatlonversenyéről

Remek eredményeket ért el az Udvarhelyi Triatlon Club csapata a Temesváron megrendezett Timișoara Triathlon 2026-on. Románia legnagyobb nemzetközi triatlonversenyén 23 ország több mint ezer sportolója állt rajthoz.

Konferencialiga-selejtező, Tour de France és tenisz – kedden a tévében

A Győri ETO FC a Konferencialiga-selejtezőben lép pályára a luxemburgi Atert Bissen vendégeként, a Tour de France egyéni időfutammal folytatódik, emellett Estorilban, Prágában és Hamburgban is tenisztornákat rendeznek.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a székelyföldi ökölvívók

Biztató eredményeket értek el Brăilán és Budapesten a székelyföldi ökölvívók: Szőcs Bence ezüstérmet nyert a nemzetközi tornán, Mailát András pedig ötödik lett a magyar felnőtt bajnokságon.

Franciaországba utazik BL-meccsekre a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szakszövetség elkészítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körének sorsolását. Az uránban ott volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK neve is.

Előbb az FK Csíkszereda, azután a Sepsi OSK idénynyitó bajnoki meccse – a hétfői sportműsor

Nekivág a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának a két székelyföldi klub. Mindketten idegenben indítják az évadot, a csíkszeredaiak az újonccal, a háromszékiek a fővárosban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!