A 25 méteres medencében zajló országos bajnokság (OB) során Románia legjobb utánpótlás korú és felnőtt úszói gyors-, pillangó-, hát, mell- és váltó számokban mérik össze tudásukat. Mind a négy nap délelőtt 10 órától az időfutamokat rendezik, délután 5 órától pedig a döntőket. A bajnokságra egy szimbolikus, 3 lejbe kerülő jeggyel lehet belépni – tudtuk meg Trandafir Norbert főszervezőtől.
A VSK Csíkszereda csapatából Balog Henrietta és Erőss Nóra áll majd rajtkőre, a szintén csíkszeredai 4Seasons Sportklubot pedig Kajcsa Réka, Rákosi Seiwart László és Soós Györfy Bence képviseli a bajnokságon.
A csíkszeredai OB a román úszók számára főpróba a december 4–8. között Glasgow-ban megrendezendő Európa-bajnokságra.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Egymás után két edzőmérkőzést játszott szombaton a labdarúgó 2. Ligára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezeken a keret minden bevethető játékosa lehetőséget kapott. Ovidiu Burcă vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!