Az érem volt a célja, de nem titkolta, aranyat szeretne nyerni 50 pillangón a melbourne-i rövid pályás világbajnokságon Szabó Szebasztián. A győriek úszója ezért mindent meg is tett, a szám középdöntőjében egyedüliként törte fel a 22 másodperces határt, s bár ez sikerült neki a fináléban is, ketten nála is gyorsabbak voltak.
A brazil Nicholas Santos, akivel társbérletben Szabó a világcsúcsot (21.75) is tartja, 42 évesen képes volt megvédeni a címét – és igazán méltó módon búcsúzott, azt ugyanis már előzetesen bejelentette, hogy a világbajnokság lesz az utolsó versenye, és mivel Melbourne-ben csak az ötven pillangót vállalta, így a dobogóról lelépve, aranyéremmel a nyakában tulajdonképpen el is köszönt a sportágtól. Az ezüstérmet a svájci Noe Ponti szerezte meg.
A román David Popovici ifjúsági világrekorddal (45.91) jutott be a 100 m csütörtöki döntőjébe, elődöntőjében második helyen végzett a francia Maxime Grousset mögött (45.58). A másik elődöntőben hárman is gyorsabbak voltak az ifjú román úszó idejénél. A finálét csütörtökön, 10.42-kor rendezik.
A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!