A dél-amerikai együttes korán előnybe került, Luis Suárez a 10. percben szabadrúgásból mattolta az orosz kapust. Nem sokat kellett várni a következő találatra sem, Diego Laxalt távoli lövése megpattant Cseriseven, a játékszer pedig a hálóba került. Az oroszok nemcsak gól-, hanem emberhátrányba is kerültek,
Szmolnyikov tíz perc alatt két sárga lapot kapott, így mehetett is tusolni.
A második félidőben is az uruguayiak diktálták a ritmust, számtalan helyzetükből végül Edinson Cavani használt ki egyet a 90. percben, beállítva a 3–0-s végeredményt.
Győzelemmel búcsúzott Szaúd-Arábia a világbajnokságtól, a mérkőzés hosszabbításának 5. percében szerzett góllal 2–1-re verte az egész találkozón meddő játékot mutató Egyiptomot. Nincs kétség, hogy a szaúdiak tettek többet a győzelemért,
huszonkét alkalommal próbálkoztak, ebből hét talált kaput, míg az afrikaiak nyolc próbálkozásából egy.
Uruguay száz százalékos teljesítménnyel nyerte a csoportot, a házigazda oroszok a második helyen jutottak be a nyolcaddöntőbe. Szaúd-Arábia lett a harmadik, míg Egyiptom pont nélkül a negyedik.
Labdarúgó-világbajnokság, A csoport, 3. (utolsó) forduló:
Szaúd-Arábia–Egyiptom 2–1 (1–1)
Volgográd, Volgográd Aréna, 36 823 néző, vezette: Wilmar Roldan (kolumbiai)
Gólszerzők: Szalman (45+6.), Szalem (90+5.), illetve Szalah (22.)
Sárga lap: Gabr (45+5.), Faszj (86.)
Szaúd-Arábia: Jasszer al-Moszajlem – Mohammed al-Brejk, Oszama Havszavi, Motaz Havszavi, Jasszer al-Sahrani – Hattan Bahebri (Muhannad Assziri, 65.), Szalman al-Faradzs, Abdullah Otajf, Huszein al-Mogahvi, Szalem al-Davszari – Fahad al-Muvallad (Jahja al-Sehri, 79.).
Egyiptom: Esszam El-Hadarj – Ahmed Faszj, Ali Gabr, Ahmed Hegazi, Mohamed Abdel-Safj – Mohamed Elneny, Tarek Hamed – Mohamed Szalah, Abdallah Szaid (Amr Varda, 45+7.), Trezeguet (Kahraba, 81.) – Marvan Mohszen (Ramadan Sobhi, 64.).
Uruguay–Oroszország 3–0 (2–0)
Szamara, 41 970 néző, vezette: Malang Diedhiou (szenegáli)
Gólszerzők: Suárez (10.) Cserisev (23., öngól), Cavani (90.)
Kiállítva: Szmolnyikov (36.)
Sárga lap: Betancur (59.), illetve Gazinszkij (9.), Szmolnyikov (27., 36.)
Uruguay: Fernando Muslera – Sebastian Coates, Diego Godín, Martin Cáceres – Nahitan Nandez (Cristian Rodríguez, 73.), Matia Vecino, Lucas Torreira, Rodrigo Bentancur (Giorgian De Arrascaeta, 63.), Diego Laxalt – Luis Suárez, Edinson Cavani (Maximiliano Gómez, 93.).
Oroszország: Igor Akinfejev – Igor Szmolnyikov, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov – Roman Zobnyin, Jurij Gazinszkij (Daler Kuzjajev, a szünetben) – Alekszandr Szamedov, Alekszej Mirancsuk (Fjodor Szmolov, 60.), Gyenyisz Cserisev (Mario Fernandes, 38.) – Artyom Dzjuba.
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, A csoport, 1. forduló
2018. 06. 14., 00:00 | Oroszország | Szaúd-Arábia | 5–0 |
2018. 06. 15., 00:00 | Egyiptom | Uruguay | 0–1 |
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, A csoport, 2. forduló
2018. 06. 19., 00:00 | Oroszország | Egyiptom | 3–1 |
2018. 06. 20., 00:00 | Uruguay | Szaúd-Arábia | 1–0 |
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, A csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Uruguay | 3 | 3 | 0 | 0 | 5–0 | 9 |
2. | Oroszország | 3 | 2 | 0 | 1 | 8–4 | 6 |
3. | Szaúd-Arábia | 3 | 1 | 0 | 2 | 2–7 | 3 |
4. | Egyiptom | 3 | 0 | 0 | 3 | 2–6 | 0 |
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!