Szülővárosában, a csíkszeredai Vár téren megrendezett ünnepségen több mint százan, családtagok, csapattársak és sportbarátok várták
a pályafutása ötödik paralimpiájától hazatérő, korábban paralimpiai bajnoki címmel büszkélkedő, most ezüstérmes 45 éves sportembert.
Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió sportriportere moderálta a péntek késő délutáni csíkszeredai ünnepséget, amelyen a városvezetés részéről Sógor Enikő alpolgármester köszöntötte Novák Eduárdot, illetve az őt Japánba elkísérő Cristiano Valoppi edzőt és Sebestyén Szabolcsot, aki szerelőként segítette Edét Ázsiában. Az ünnepség elején a Vár térre kihelyezett óriáskivetítőn lejátszották azt az olimpiai döntőt, amelyen idén ezüstérmes lett a székelyföldi sportoló.
Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere köszöntőbeszédében – többek között – így fogalmazott: „büszkék vagyunk rád, és reméljük, hogy a te vezetéseddel vidékünk kerékpársportja új erőre kap. Mi, a városvezetés ebben partnerek vagyunk”.
A folytatásban Vajda Szidónia magánszemélyként, Ede rajongójaként mondta el gondolatait, majd a Zsögödi Medvék hokicsapatának vezetői adtak át egy ajándékhokimezt a sportminiszternek.
Az ünnepség második részében Novák Károly Eduárd a műsorvezető Kádár Zoltán kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nem volt jóleső érzés, amikor a döntőben utolérték, de reálisan nézi a dolgokat,
hiszen amikor decemberben kinevezték sportminiszternek, egy rövid időre le is mondott azon tervéről, hogy részt vesz a paralimpián.
„Kevés idő maradt edzésre, az elmúlt hat hónapban ha reggel, ha este edzettem, mindig ott motoszkált a fejemben a hivatal, ahol számos problémát kell megoldani” – mesélte Ede.
Megtudtuk, hogy négy évvel ezelőtt, Rióban 65 kg volt a testsúlya, most pedig 75 kg, ezért edzőjével, Cristian Valoppival inkább a rövidebb, a velodromi próbákra összpontosítottak, nem volt idő a hosszabb országúti próbákra felkészülni, a rövidebb, de intenzívebb edzések voltak többségben. Novák egyénként azon a velodromi próbán, ahol ezüstérmet nyert – idén 9 másodperccel jobb időt futott mint Londonban, amikor aranyérmes lett.
A sportminiszter zárásként elmondta: édesanyjának többször megígérte, hogy abbahagyja a versenyezést, de ha úgy alakul, akkor nincs kizárva az sem, hogy három év múlva Párizsban is elinduljon egy újabb paralimpián.
– hangsúlyozta.
Románia képviselőinek tokiói – olimpiai és paralimpiai – szerepléséről Novák azt nyilatkozta, hogy első látásra jónak tűnik az, hogy például a paralimpián hét sportoló két érmet szerzett, de valójában Románia az olimpiai eredményesség szempontjából, a lehetőségek szempontjából alig 15%-os szinten van mindkét olimpia szempontjából.
Novák szerint csak a paralimpián Románia legalább egy 60–70 fős küldöttséggel kellene részt vegyen.
Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági- és sportminisztere egy ezüstéremmel tért haza idén Tokióból, a csíkszeredai kerékpáros a 4000 méteres üldözőversenyben végzett a második helyen. Ez Novák kedvenc versenyszáma, 2012-ben, Londonban szintén az üldözőversenyben lett aranyérmes és ő Románia mindmáig egyetlen paralimpiai bajnoka. A 45 évesen ötödik paralimpiáján szereplő Novák Károly Eduárdnak ez a negyedik érme, Pekingben és Londonban az országúti időfutamban is ezüstérmes lett. Ugyanakkor azzal is történelmet írt, hogy ő az első sportminiszter, aki paralimpián versenyez, sőt érmet is nyer.
Novák Tokióban összesen négy számban volt az indulók listáján: pályakerékpározásban az 1 kilométeres időfutamban a 11. helyen végzett, 4000 méteres üldözőversenyben pedig ezüstérmes lett. Az országúti próbákon az egyéni időfutamban 8. lett, a mezőnyversenyben pedig feladásra kényszerült.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!