Egy hónapja jelentette meg közösségi oldalán a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztalitenisz együttese azt a felhívást, miszerint defibrillátorra kezdte el a gyűjtést.
„Napi szinten, folyamatos sporttevékenység folyik, hetente több mint száz személy fordul meg – gyerek, felnőtt, profi, amatőr, fiatal, öreg egyaránt az edzőteremben. Az ISK-SZAK együttesének egy régen dédelgetett álma valósult meg azzal, hogy itt van ez az automata defibrillátor a sporttermünkben.
Ezúttal az adományozók és a támogatóink segítségével ez összejött, hálás vagyok mindenkinek érte” – mondta el a szerda délutáni esemény felvezetőjében a csapat vezetője, György István.
Az átadásánál az edzőteremben ott voltak a klub játékosai, szülők, adományozók. Ambrus József nyugalmazott mentős főorvos röviden bemutatta, mi is ez az életmentő készülék, illetve tartott egy rövid útmutatót, hogyan kell használni.
„Székelyudvarhelyen pár ilyen van már: a polgármesteri hivatalnál, a színháznál, a Septimiánál és az Infopress cégnél. Hamarosan még lesz kettő kihelyezve. Ez az első helyszín, ahol sporttevékenység folyik.
– fejtette ki a főorvos.
Aztán nekivágott a bemutatásának, kezdve az első lépéstől az utolsóig. Az automata defrillátor beszélget, diktálja, mit, hogyan kell tennünk. „Azért is fontos ez, mert ezzel megkezdjük az illető újraélesztését, sokkal nagyobb így az esély a túlélésre, ameddig megérkezik a mentő a helyszínre. Amennyiben én tudom, még nem kellett a meglévőket használni Székelyudvarhelyen” – tette hozzá.
A mintegy 13 ezer lejbe kerülő életmentő készüléket a Nagy Ferenc Edzőteremben helyezik el, de szükség esetén akár a szomszédban levő sétatéri stadionnál is lehet használni.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!