A versenynek a piricskei Mountain Rest Panzió adott otthont, a vetélkedő szép helyszínen, kiváló körülmények és feltételek mellett zajlott.
A csíkszerdai Bridge Over Nations (Darie Costache, Simona Costache, Vidámi István, Magyari Zoltán), valamint a többi székelyföldi csapatot erősítő Daday Hunor, Gombos Csaba, Demeter Attila, Illyés Róbert, Pataki Imre, Dali Attila, Sebestyén Dénes, Erős-Karácsony Irén, Erős-Karácsony Árpád, Csiszér Elemér, Mezey Zoltán, Varga Péter és Vígh Menyhárt mellett további négy együttes vett részt a küzdelmeken: az Universitatea Craiova, a Kolozsvár, a Déva és a Gyulafehérvár csapata. A nyolc részvevő csapatból az első két csapat feljutott az A ligába, a 3-5. helyezettek bennmaradtak a B osztályban, a 6-8. helyezettek pedig kiestek a C divízióba.
A verseny győztese a Csíkszeredai Bridge Over Nations csapata lett (képünkön), köszönhetően a mezőny legerősebb csapatai, a Craiova és a Kolozsvár ellen elért nagyarányú győzelmeinek.
Csíkszereda I. csapata kiválóan játszott végig a tornán, öt győzelmet aratott és négy fordulón keresztül az első helyen állt, de aztán vereséget szenvedett Kolozsvártól, az utolsó fordulóban pedig Dévától is, így csak a 3. helyen végzett. A 2. helyezett Kolozsvár csapata lett (Ioana Pagu, Adrian Pagu, Daniel Ghiran, Radu Câmpean), és szintén kivívta az A divíziós szereplés jogát.
A Csíkszerda I. csapata mellett a B ligában maradt a következő évre a Marosvásárhelyi BON együttese is, a Csíszeredai Bridge Over Nations II. csapatának pedig nem sikerült a bennmaradás.
Az A ligában, november 3-5. között Bukarestben kezdődnek a küzdelmek, majd jövő év március első hétvégéjén folytatódnak. A Bridge Over Nations csapata reméli, hogy sikerül a bennmaradás – az első tíz között végez az ország legjobb 16 csapata között.
Biró Zoltán
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!