Az idei világkupa második állomásának a Balti-tenger partján fekvő Gdynia adott otthont, ahol Molnár Ede ismét bizonyította, hogy a sportág nemzetközi élmezőnyéhez tartozik. Az időfutamban 54,774 másodperces eredménnyel a nyolcadik helyen végzett, majd kiváló versenyzéssel bejutott a döntőbe.
A fináléban a szlovén Matic Kranjec Žagar diadalmaskodott, a második helyen a német Simon Gegenheimer zárt, míg Molnár Ede a harmadik helyen ért célba, így újabb világkupa-bronzérmet ünnepelhetett.
A háromszéki bringás a short track versenyben is rajthoz állt, ahol szintén közel volt a dobogóhoz, végül a negyedik helyen végzett.
A lengyelországi futamot követően Molnár Ede az összetett világkupa negyedik helyén áll 100 ponttal. Az éllovas Matic Kranjec Žagar 165 pontot gyűjtött, mögötte a szlovén Jakob Klemenčič következik 155 egységgel, míg a harmadik helyen az osztrák Theo Hauser áll 111 ponttal.
A világkupa következő állomását július 11-én rendezik Németországban. Könnyen elképzelhető, hogy ez lesz az idény utolsó futama, ugyanis az augusztusra tervezett brazíliai versenyt már törölték, az októberi tádzsikisztáni forduló megrendezése pedig a közel-keleti helyzet alakulásától függ.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!