Bartalis Henrietta, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákja folytatja csapattársa, a csíkszeredai Mandel Kata által elkezdett remek sorozatot.
Mandel Kata egy évvel ezelőtt robbant be snowboard élvonalába, 2023. januárjában 4. helyen végzett Olaszországban a Téli Ifjúsági Olimpiai Napokon (EYOF), tavaly decemberben pedig újabb kitűnő eredményt ért el Olaszországban, 24. lett a Cerviniában megrendezett, felnőttek számára kiírt snowboard-krossz világkupán, és ezzel megszerezte Románia első világkupa-pontjait eben a sportágban.
Mandel Kata elutazott az ezekben a napokban még tartó dél-koreai téli ifjúsági olimpiára is, ahol a verseny előtti edzésen – sajnos – csuklótörést szenvedett, gipszkötést kapott, az orvosok pedig nem adtak neki rajtengedélyt.
Amíg Mandel Kata és edzője, Kinda Géza Kangvonban volt, a Csíkszeredai Ride More Sportklub másik két válogatottbeli tagja, Bartalis Henrietta és Horvát Tamás a Madarasi Hargitán készült, majd nemzetközi versenyekre utazott.
Január 27-én és 28-án a Nemzetközi Sí-szövetség (FIS) versenynaptárában szereplő nemzetközi ifjúsági verseny helyszíne volt a németországi Grasgehren, ahol Bartalis Henrietta az első nap az 5. helyen végzett, a második nap pedig a dobogó második fokára állhatott. Bartalis versenyén 8 ország legjobb ifiversenyzői álltak rajthoz, a házigazdák mellett képviselve volt Szlovákia, Románia, Csehország, Olaszország, Ausztrália, Hollandia és Ausztria.
A grasgehreni verseny végeredménye: 1. Sara Pitonakova (Szlovákia), 2. Bartalis Henrietta (Románia), 3. Dorota Pitonakova (Szlovákia), 4. Rosalie Bauer (Németország)
Hogyan értékel Bartalis edzője
Reisz Zoltán, a januári versenyekre Bartalis Henriettát elkísérő edző szerint a 2024-es esztendő nem a tervezettek szerint kezdődött számukra. „Tervben volt egy Európa-kupa, amit Franciaországban szerveztek volna meg január elején, de ezt törölték, mivel nem volt elegendő hó a pálya elkészítéséhez. Szerencsénkre a Madarasi Hargitán jók voltak a hóviszonyok, és tudtunk építeni egy start-pályaszakaszt, ahol a csapat elkezdhette a felkészülést.
– mondta el Reisz.
Ezt követően Németországba, Grasgehrenbe, ifjúsági FIS-versenyre utaztak. „A pálya technikás volt, de sportolóink álltak elébe a kihívásnak. Tamás tizenkettedikként fejezte be az eseményt, Henrietta pedig a nagydöntőben mutatta meg tudását, és az előkelő második helyen zárta a versenyt.
– nyilatkozta Reisz Zoltán a Székely Sportnak.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!