Jonathan Person két mérkőzésen már pályára lépett ebben az idényben, a svéd Boras Basket mezében a FIBA Európa Kupában a magyar Egis Körmend ellen elvesztett párharcban: az odavágón több mint 30 perc alatt 6 pontot, 6 kosárpasszt és 4 lepattanót, a visszavágón pedig 17 perc alatt 4 pontot és 7 kosárpasszt gyűjtött.
Az elmúlt két szezonban a szintén svéd Uppsala Basket csapatában játszott, az utolsó bajnoki idényben (átlagban mérkőzésenként 12 pontot, 4 kosárpasszt és 4 lepattanót szerzett) az együttes mind a 38 mérkőzésén kezdő volt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!