Az U13-as korosztályban az ország egyik legjobb asztaliteniszezőjénék számít Toró Dávid, így esélyt kapott arra, hogy részt vegyen az U15-ös Európa-bajnokságért szervezett selejtezőn. György István, a Székelyudvarhelyi ISK edzője a Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy Dávid jól teljesített a besztercei selejtezőn.
„Tízen voltak és körmérkőzést játszottak egymás ellen. Dávid az utolsó előtti fordulóig még játékban volt az Eb-helyért, végül hatodik lett. Apró dolgokon múlt, két meccsét is 2–0-s előnyről veszített el, de ez benne van. Elégedett vagyok vele, megyünk előre” – tette hozzá az edzője.
A besztercei selejtező után kis pihenőt követően ismét ütőt ragadott Toró Dávid, hiszen szombaton és vasárnap Székelyudvarhely volt a házigazdája az U13-as Top 16 versenynek, és ismét bebizonyította, hogy miért ő az egyik legjobb korosztályában az országban, első helyen végzett. Csapattársának, Bărdaș Márknak nem jött ki a lépés az országos ranglista legjobb tizenhat sportolójának rendezett versenyen, egy kulcsfontosságú csatát kikapott, végül a 11. helyen zárt.
A munka továbbra is gőzerővel zajlik a székelyudvarhelyi asztaliteniszben, a héten három kulcsfontosságú esemény vár a sportolókra. A felnőtt csapat, az ISK-SZAK szerdán 11 órától a bajnok Bukaresti Steaua otthonában áll asztalhoz, amennyiben nyer, akkor ezüstérmes lesz, ha nem, akkor bronzérmes a 2023–24-es szezon végén.
Az U15-ösök Bukarestben szerepelnek, a Top 16-os versenyen Sebők Márton, Bărdaș Márk és Toró Dávid képviseli a Székelyudvarhelyi ISK-t, míg a kicsik, az U10-esek számára országos döntőt rendeznek Buzăuban, ahol Pozsonyi Tamás, György Hunor, Miklós Sándor, Bán Zalán, Hermány Magor és Balázs Ádám szeretne minél előrébb végezni.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!