A világversenyt december 8–11. között között rendezték Olaszországban, a négy napos világversenyre 58 ország 2566 sportolója nevezett. Az MTK Budapest színeiben 14 sportoló vett részt, köztük hat székelyföldi kiválósággal. Az eseményen a háromszékiek közül
Péter Csiki Csanád érte el a legjobb eredményt, ugyanis bronzéremmel zárta a tornát az U14-es korosztály -45 kg-os kategóriájában.
Csanád első mérkőzésén ukrán (10:2), majd görög (2:1) vetélytársat kapott, azonban egyikük legyőzése sem okozott gondot, a háromszéki sportoló ezt követően belga (3:1) ellenfelénél is jobbnak bizonyult. A legjobb négy közé jutásért portugál versenytársával mérhette össze tudását, akit sikerült felülmúlnia (1:0), végül az elődöntőben a szerb ellenfele legyűrte (0:3). A harmadik helyért való küzdelemben a lengyelek versenyzőjét győzte le, ezzel megszerezve a neki járó bronzérmet.
„Egy nagyszerű és mindenképp kiemelkedő szezonzárásnak mondanám ezt az eredményt. Egy ilyen kis városként képesek vagyunk beírni a világ karate társadalmának kiemelt listájára a nevünket, mindenképp jó és elismerő érzés. Egyben visszaigazolás is arra, hogy folytatnunk kell a munkát és nevelni, példaképeket adni az újonnan felnővő ifjúságnak” – nyilatkozta Vass Hunor, a Sport-All karate szakosztályának az edzője.
Fejér Milán, Halmágyi Chanel, Ianculescu Zsófia, Király Károly és Török Panka pedig tisztes helytállással zárta a versenyt.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!