Hirdetés

Újabb bronzérmet szerzett a Fások SK

A Fások SK 2014-es újjáalakulása óta ez a negyedik dobogós helyezése
Fotó: Facebook/Federația Română de Lupte

2018. október 01., 12:50

A székelyudvarhelyi Fások Sportklub felnőtt birkózóegyüttese a harmadik helyen végzett a 2018-as román csapatbajnokságon. Az utolsó fordulót Bukarestben rendezték meg az elmúlt hét végén, ahol a Fások sportolóinak sikerült felállniuk a dobogó legalsó fokára.

2018. október 01., 12:50

Az elmúlt idényekhez képest idén népesebb volt a mezőny, hiszen hat csapat harcolt az első helyért: a Kolozsvári U, a Bukaresti Steaua, az Universitatea Craiova, a Bukaresti Dinamo, a Brassói Dinamo, Resicabánya és a Fások SK.

A lebonyolítás is változott, mivel nem csapat csapat ellen zajlott a pontgyűjtés, hanem a két forduló alatt elért egyéni eredmények alapján állították össze a végső rangsort, illetve beleszámított a Román Kupa is.

•  Fotó: Facebook/Federația Română de Lupte Galéria

Fotó: Facebook/Federația Română de Lupte

„Az utolsó fordulón két emberünk hiányzott, emiatt nagyon szoros volt a csata Craiovával, végül 12 ponttal nyertünk ellenük, ami kevésnek számít. Kolozsvár egyetemi csapatát, négy udvarhelyivel a soraiban, nem lehet megfogni, akárcsak a honosított ukrán sportolókkal felállt Steauát sem.

Mi örülünk, hogy saját neveltjeinkkel ismét dobogóra állhattunk, jól birkóztak a fiúk.

 Lehetett volna jobb is, de nem vagyunk elégedetlenek” – összegzett László Szabolcs edző.

Hirdetés

Ambrus Sándor elnök is elégedetten nyilatkozott, hiszen a Fások 2014-es újjáalakulása óta negyedszerre végzett a bajnokság végén a dobogó legalsó fokán.

A kitűzött célt idén is teljesítettük, emberfeletti erővel harcoltak a fiúk, hogy elcsípjék a harmadik helyet. Nagy elismerés jár nekik. Nem állunk meg, folytatjuk a munkát.

A Fások SK bronzérmes csapata

Józsa Sándor (57 kg) – 2. hely
Józsa Rajmond (61 kg) – 3. hely
Vajda Sándor (74 kg) – 6. hely
László Szabolcs (79 kg) – 2. hely 
Kovács Krisztián (86 kg) – 6. hely 
Gergen Zoltán (92 kg) – 1. hely 
Gronic Eduárd (97 kg) – 2. hely 
Vitályos Alpár (125 kg) – 3. hely
Pál Dénes (125 kg) – 5. hely 
Edzők: László Szabolcs és Bodrogi Csaba

A csapatbajnokság végeredménye

1. Kolozsvár
2. Steaua
3. Fások
4. Craiova
5. Dinamo
6. Resicabánya

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!