Hirdetés

Új stílust, győztes mentalitást ígér a Progym dán edzője

A csapatbemutató résztvevői elsősorban az edző, Jorgen Kryger Andersen szavaira voltak kíváncsiak
Fotó: Lukács Zsolt

2017. szeptember 17., 17:35

„A bajnokságban nem azért játszunk, hogy egyszerűen részt vegyünk benne, hanem azért, hogy sikert érjünk el, győzzünk” – jelentette ki Jorgen Kryger Andersen, a Gyergyószentmiklósi Progym edzője. A piros-fehérek bemutatkozó közönségtalálkozóján leszögezte: komoly és eredményes munkát, nyerni akarást vár csapatától.

2017. szeptember 17., 17:35

Az edző, az új kerettagok és hazai játékosok is szóhoz jutottak szombaton délben első alkalommal megrendezett csapatbemutatón. A jó hangulatú közönségtalálkozón elsősorban az új szakvezető, a dán, de a svédországi hokiban tapasztalatokat szerzett Jorgen Kryger Andersen gondolataira, elképzeléseire voltak kíváncsiak a szurkolók.

A szavaiból kiderült, felkészült személyről van szó, aki tudja, hogy mit akar, és azt is, hogy miként valósítsa meg terveit. Ugyanakkor humora is van. Kiderült, jégkorongedzői képesítése mellett tanári oklevelet is szerzett, dolgozott is pedagógusként.

Nehezebb a kamaszokat tanítani, mint a svéd játékrendszert megtanítani az ukránoknak

– mondta.

Hirdetés

Fontosabb a munka, mint az ellenfélnézés

Győztes mentalitást, kemény munkát, koncentrációt és mindezekből 100 százalékot vár el játékosaitól

– szögezte le az edző. Ha ez így történik, akkor nem lehet gond az általa hozott, környékünkön szokatlan svéd hokirendszer bevezetésével – vázolta a helyzetet.

Ez nemcsak a hazai játékosoknak, de az ukrán légiósoknak is új, hiszen az ő játékuk is az orosz hokiiskolához áll közelebb a keményebb, ütközősebb svéd vagy észak-amerikai jégkoronghoz viszonyítva. Sokat kell gyakorolni, és ez a gyakorlás zajlik most – ismertette Andersen. Szurkolói kérdésre válaszolva elmondta, egyelőre nem foglalkozott az ellenfelek feltérképezésével, videofelvételeket látott ugyan, de mérkőzésekre nem ment el.

Sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a csapatának megtartsa az edzést, minthogy máshol meccset nézzen

– tette hozzá.

Az egyik játékos feltette a kérdést félig viccesen: „ mikor lesz az, hogy napi három óra edzés helyett csak egy edzés lesz". Az edző láthatóan meglepődött e kérdéstől, de ő is félig viccesen, ám mindenki számára érthetően válaszolt: „akkor, amikor egy héten két kedd lesz.”

Kedd este székely rangadó

Téttől függetlenül mindig nagy érdeklődés övezi a Gyergyószentmiklós–Csíkszereda összecsapásokat. Idén sem lesz másként. A Progym számára a bajnokság éppen az ősi rivális Sportklub elleni meccsel kezdődik. A gyergyószentmiklósi csarnokban kedden 18.30-kor dobják be a korongot. A mérkőzésre a helyszínen 20 lejért, elővételben 15 lejért lehet jegyet váltani, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül a belépő. Bérlet is váltható, amely a Progym összes hazai mérkőzésére érvényes. Ennek ára 250 lej. Támogató, VIP bérlet is vásárolható 500 lejért.

Mindenki győzni akar

A gyergyószentmiklósi művelődési ház belső udvarán, a YourlivingGarden szórakozóhelyen zajló találkozón a műsorvezető Kertész László szót adott az új légiósoknak is a bemutatkozásra. Ki bővebben, ki szűkszavúbban válaszolt, de mindegyikük kijelentette, sikereket szeretne elérni a Progym színeiben.

Csernenko és Nimenko, akik ellenfélként már jártak korábban is a gyergyói pályán, kiemelték, galaci színekben is szerettek a Progym ellen játszani, mert azok a meccsek különösen nehezek voltak, máshol nem tapasztalt érzést jelentettek a piros-fehér szurkolótábor által keltett hangulat miatt. Ugyanezt mondta el Pavel Boriszenko is, akinek steauásként jelentett plusz motivációt a gyergyói közönség előtt szerepelni, de ugyanez a szurkolás kétszeres erőt ad azóta, amióta Progym játékosként immár neki, az ő csapatának szól a biztatás.

Csernenko és Kiricsenko •  Fotó: Lukács Zsolt Galéria

Csernenko és Kiricsenko
Fotó: Lukács Zsolt

A felszólaló hazai játékosok szavaiból megtudhatták, az edző nem beszél a levegőbe, kemény és jó munka zajlik az edzéseken, és úgy látják, az újonnan érkezők minőségjavulást is jelentenek. „Tavaly egy meccsre voltunk a döntőtől... ” – hangzott el egy ilyen mondat, és benne volt a bizakodás, hogy most ez az egy meccs is sikerül. Ők, ismerve a szurkolótábor által keltett hangulatot, ugyanennek a folytatását várják az új szezonban is.

Az edző is kiemelte egyébként a szurkolás fontosságát – amire számít a közelgő meccseken –, ugyanakkor a saját és légiós játékosai szerepével kapcsolatban egy nagyon hangsúlyos kijelentést is tett:

tisztában vagyunk vele, hogy az egyetlen ok, amiért minket ide hívtak, amiért itt lehetünk az, hogy győzelmet várnak tőlünk.

Hangulatfokozó, csapatszellem-erősítő újdonságok

Jorgen Kryger Andersen nem csupán a kemény szakmai munkát tartja fontosnak, de a közösségépítés terén is új szokásokat vezet be. Egy munkavédelmi sisakot kap tőle az a játékos, aki kedden este a Csíkszeredai Sportklub elleni mérkőzésen az ő értékelése szerint a legtöbbet teszi a csapat sikeréért. Ez a sisak minden meccs után más fejére kerül, és az jelöli ki az új „meccs emberét”, aki a megelőző meccs után ezt kiérdemelte és viselhette.

Az öltözőn kívül is hatása lesz a dán szakember jelenlétének. Egy másik svédországi szokást is javasolt, és ezt kedden már be is vezetik. A meccseken kirepülő korongok pótlására 10 korong megvásárlásával járulhatnak hozzá a csapat támogatásához a szurkolók. Hogy az adott meccsen ki vásárolt ilyen korongokat, annak a nevét bemondják majd a mérkőzések szüneteiben. Persze meccsenként több ilyen felajánlás is lehetséges.

•  Fotó: Lukács Zsolt Galéria

Fotó: Lukács Zsolt

A csapatbemutatón egy új támogatói felajánlást is bejelentettek, Csata Levente vállalkozó hozzájárulásából finanszírozzák a sportoláshoz szükséges vitaminkészítmények biztosítását a játékosoknak. Ismét elhangzott Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök felhívása, miszerint meccsnapokon mindenki piros-fehér sállal, sapkával, vagy éppen szurkoló mezzel menjen a munkahelyére, így közlekedjen a városban, hogy ez is érzékeltesse: meccshangulat van, ami az egész közösségnek fontos.

Még van mit pótolni

Kopacz Zoltán klubelnök arra kérte azokat, akiknek fontos a gyergyói jégkorong, hogy lehetőségeik szerint önkéntes munkával, feladatok felvállalásával vagy akár más módon járuljanak hozzá a Progym működéséhez. Ugyanakkor hangsúlyozta, lényegesen javíthatja vagy rombolhatja a hangulatot az emberi hozzáállás is.

•  Fotó: Lukács Zsolt Galéria

Fotó: Lukács Zsolt

Abban, hogy a csapat első, harmadik vagy éppen ötödik lesz, a kritizálóknak is szerepük van

– mondta.

A nyáron sokan nehezményezték, hogy nem érkeztek meg időben a légiósok, de az eseményen is elhangzott, vannak hiányosságok a csapat háza táján. Felszereléseket kell pótolni, a meccs-mezek sem érkeztek még meg az új játékosok számára. Minden a következő hetekben rendeződik – jelentette ki Kopacz Zoltán.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!