HIRDETÉS

Új kezdet a vásárhelyi futsalcsapatnál

Főként helyi játékosokra alapoznak a VSK futsalcsapatánál. Archív
Fotó: Gecse Noémi

2018. augusztus 01., 11:23

Lucian Nicușan edző vezetésével szerdán kezdi el a felkészülést a másodosztályos futsalbajnokságra a Marosvásárhelyi Városi Sportklub teremlabdarúgó-csapata.

2018. augusztus 01., 11:23

A hazai teremlabdarúgás elmúlt évtizedének legsikeresebb klubjára, a dicsőséglistáját nemrég elveszített City’usra épülő VSK a 2. Ligában kezdi meg menetelését, ahol már az első szezonban egyértelmű célkitűzése, hogy feljusson az élvonalba.

A csapat irányításával megbízott Lucian Nicușan – aki korábban a City’us edzője is volt – úgy véli, ennek elérése nem lesz egyszerű feladat, de sok munkával meg tudják szerezni az első helyet, mivel eléggé alacsony a másodosztály színvonala.

HIRDETÉS

Lucian Nicușan kiemelte, a feljutás mellett az ősszel rajtoló szezonban versenyképes csapatot kell kialakítaniuk, minél több helyi játékossal, hogy segítségükkel a jövőben ismét a legjobbak közé tartozzanak.

Továbbá lényeges számukra az utánpótlásnevelés, ezért a klub idén is benevez a korosztályos, U19-es országos bajnokságba, az együttesből pedig a tehetséges játékosoknak lehetőségük lesz felkerülni a felnőtt keretbe.

Megtudtuk, hogy szerdán kezdődik el a felkészülés, a keretet többségben azok a fiatal marosvásárhelyi futsalosok alkotják, akik az előző két idényben a City’us színeiben bőséges tapaszalatot szereztek az 1. Ligában.

Melléjük csatlakozik néhány rutinosabb játékos, mint Vlad Țipău, aki korábban még játszott Marosvásárhelyen, továbbá az előző bajnokságban a City’ust erősítő Szabó Zsolt, illetve a Csíkszeredai Imperial Wettől igazolt Szőcs László (nem összetévesztendő a székelyudvarhelyi játékossal), aki az utóbbi években az élvonalban és a másodosztályban is rendszeresen pályára lépett.

Kapcsolódó

A marosvásárhelyi csapat felkészülési programjában több barátságos mérkőzés szerepel másodosztályos, de akár élvonalbeli ellenfelekkel szemben. A tervek szerint szeptember közepén kezdődik a 2. Liga, az viszont még nem ismert, hogy mekkora létszámmal rendezik majd a pontvadászatot, mivel egyelőre kevés csapat nevezett be.

Emiatt a szövetségnél csak augusztus második felében döntenek a bajnoki menetrendről és a lebonyolítási rendszerről.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Meccs az Erste Ligából, olasz foci, téli sportok – a szombati sportműsor

Újabb mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, ezúttal Miskolcról közvetítik az összecsapást. A téli sportágak zöme képernyőn, ahogy a Serie A találkozói is.

Mégsem indul az Ausztrál Openen Simona Halep

Simona Halep csütörtökön bejelentette, hogy egészségügyi problémák miatt nem tud részt venni az aucklandi tornán és az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amelyekre szabadkártyát kapott a szervezőktől.

Alpesi sí, terepkerékpár és labdarúgás a pénteki kínálatban

Nem túl bő a választék karácsony harmadik napján, de azért van, amit nézzünk a képernyőn, a nap első felében alpesi sí és terepkerékpár, este pedig két angol és egy belga bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel a programban.

Egy úszót választottak a legjobb európai sportolónak

Leon Marchand, a párizsi olimpia legeredményesebb sportolója végzett az élen az európai hírügynökségek 2024 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.

A focimeccsek mellett mérkőzés az Erste Ligából – a csütörtöki sportműsor

Szokás szerint futballfordulót rendeznek Angliában, mellette találkozók Skóciából és Belgiumból. A jégkorong Erste Ligában is meccseket játszanak, egyet közvetít a televízió.

Egyszerre öt kontinensen is lehetne olimpiát rendezni – véli a NOB egyik elnökjelöltje

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) japán elnökjelöltje, Vatanabe Morinari szerint az öt földrészen, öt városban egyszerre lehetne rendezni nyári olimpiát.

Számadást adott az évről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Fantasztikusnak titulálta a 2024-es évet a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztaliteniszcsapata. Mind a felnőtteknél, mind az utánpótláskorosztályoknál van amivel büszkélkedjenek.

Taroltak a Góbék teqballosai a párizsi szezonzárón

Mind a négy kategóriában bezsebelték az aranyérmet a Góbék Teqball Team sportolói a hétvégén Párizsban megrendezett szezonzáró versenyen.

Az idei utolsó meccsek a Szuperligában – hétfőn a képernyőn

Két mérkőzéssel zárul a labdarúgó Szuperliga 21. fordulója, ezek lesznek az utolsó bajnokik ebben az évben. A címvédő otthonában játszik a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, alpesi sí, terepkerékpár, kézilabda és olasz foci még a kínálatban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!