
A stadionhoz megérkezett az új gyepszőnyeg. „A már 12–14 hónapos, Szatmár megyében készített gyep tizenöt méteres tekercsekben érkezett meg Csíkszeredába, és egy traktor utáni keretre rakva görgetik rá az előkészített, fűtés- és öntözőrendszerrel ellátott felületre. A kivitelező jól halad a munkálatokkal, és
amennyiben az időjárás is engedi, a hónap végére elkészül a pálya.
Néhány nappal ezelőtt megérkezett a világítóberendezéshez szükséges állványzat is, hamarosan a helyére kerül, de közben dolgoznak a régi lelátón is, ahol bővült az ülőhelyek száma, új székeket helyeztek el, a vendégszektor felőli részen pedig a kerítésen végeznek javításokat” – olvasható az FK Csíkszereda közleményében.

A tervek szerint az augusztus elejére időzített, ifjúsági csapatok számára kiírt Székelyföld OTP Bank Kupán már használható lesz a csíkszeredai stadion felújított centerpályája.
Az FK Csíkszereda a 2019–2020-as bajnokságban a 2. Ligában szerepel, a másodosztályú bajnokság őszi programját még nem készítette el a Román Labdarúgó-szövetség (FRF). A pontvadászat a tervek szerint augusztus első hétvégéjén rajtol.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!