A marosvásárhelyi együttes szakvezetője, aki hétvégén nem utazott el a csapattal a Bukaresti Dinano elleni idegenbeli meccsre, megkeresésünkre elmondta, szó sincs arról, hogy ebben a kilátástalan helyzetben cserben hagyná a játékosokat, hanem korábbi meniszkuszműtéte miatt nem tudta vállalni a kiszállást. Hozzátette, a klub súlyos pénzügyi problémái miatt autóbusz helyett két kisautóval utaztak el, ez pedig kényelmetlen lett volna számára.
A csapat felkészülése továbbra is nehezen halad, hiszen naponta legtöbb egy órát tudnak gyakorolni az öt játékossal a Petru Maior Egyetem sporttermében.
Mint ismert, a ligeti sportcsarnokból a tartozásaik miatt kitiltották a csapatot, de Szászgáspár reméli, hogy szerdán 19 órától mégis le tudják ott játszani a Temesvári Timba elleni mérkőzésüket, amelyet korábban már kétszer elhalasztottak.
A vezetőedzőtúl megtudtuk, egyelőre a vásárhelyi játékosok úgy készülnek, hogy vállalják a meccset, ahogyan tették ezt legutóbb is. A fővárosi kiszállás előtt a vezetőségtől újabb ígéretet kaptak, hogy valamelyest rendeződik az anyagi helyzetük.
Szászgáspár közölte, fájdalmas helyzetben vannak, hiszen olyan ellenféllel játszanak, amelyet normális körülmények között könnyedén le tudtak volna győzni, ezen a találkozón azonban nincsenek nagy elvárasaik az eredményt illetően.
Kevés játékossal, jórészt fiatalokkal ugyanis nehéz lesz tartaniuk a lépést a tabellán egyelőre mögöttük levő Timbával, amely vélhetően teljes kerettel, több idegenléigóssal érkezik a mérkőzésre.
A két csapat közötti első találkozón, bő másfél hónappal ezelőtt az esélyesebb temesváriak otthon fölényesen, 92–63-ra verték a már akkor is csak belföldi játékosokkal felálló Maros KK-t.
A bajnokság állása:
1. Nagyszeben 40 (18 győzelem/4 vereség)
2. Nagyvárad 36 (15/6)
3. Kolozsvár 36 pont (16/4)
4. Temesvár 36 (15/6)
5. Steaua 34 (14/6)
6. Pitești 33 (12/9)
7. Galac 31 (10/11)
8. Craiova 29 (9/11)
9. Maros KK 26 (6/14)
10. Timba 25 (5/15)
11. Jászvásár 23 (3/17)
12. Dinamo 23 (1/21)
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!