A Kovászna megyei Sugásfürdőn megrendezett hegyikerékpár-versenyen Szaniszló Roland a két választható táv közül a rövidebbiken, a 37 km-esen szállt harcba. Elmondása szerint nagyon nehéz feladat várt rájuk, hiszen az esőzések miatt sáros, csúszós volt a pálya.
– fogalmazott az udvarhelyi biciklis.
A negyvenhat indulóból végül 2 óra 21 perces idejével másodikként ért célba, csupán néhány másodperccel lemaradva az első helyen végzett, sepsiszentgyörgyi Madaras Dánieltől.
Fodor Emese a Bákó megyei Mojnesten megrendezett I Wheel for Moinești–Zemeș hegyikerékpár-verseny 40 kilométeres távján indult. Bár a rajtnál elesett, ez nem gátolta meg abban, hogy ismét nyeregbe szállva mindenkit maga mögé utasítson és abszolút győztes legyen a hölgyek között.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!