Gyulafehérváron rendezték meg szombaton a Mamut Bike Race-t, ahol Ilyés Ferenc a 60 km-es, Szaniszló Roland pedig a 35 km-es távon állt rajthoz. Ilyés elsőként ért célba korosztályában, de összetettben is csak a marosvásárhelyi Málnási József Attila tudta megelőzni. Szaniszló Roland a rövidebbik távon a hatodik helyen zárt a 14–18 évesek korosztályában.
Utóbbi versenyző másnap elutazott egy másik megmérettetésre is. A Neamț megyei Békás MTB Maratonra már a tavaly is benevezett és első helyen végzett. Idén viszont sokkal nehezebbnek bizonyult a 27 km-es útvonal lekerekezése.
Szaniszló Roland elmondása szerint az odaúton is rosszul volt az autóban, többször is meg kellett álljanak, hogy friss levegőt vegyen. Már a benevezéskor zuhogott az eső, de végül nekivágott az erőpróbának. Ezúttal más útvonalat jelöltek ki, mint egy évvel korábban, így ismeretlen terepen biciklizett.
Tetőtől talpig sáros lett, a homályos levegőben alig látott. Mindennek ellenére ő teljesítette a legrövidebb idő alatt a távot, megnyerte a versenyt. Szaniszló ezen a hét végén is rajthoz áll, a Medgyesi Bike Marathon-on fog versenyezni.
Hegyikerékpár, Mamut Bike Race, Gyulafehérvár, 60 km, 35 éven felüliek korosztálya: 1. Ilyés Ferenc (Székelyudvarhely) 2 óra 59:12 perc, 2. Miron Elisei 3 óra 04:52, 3. Mura István 3 óra 15:17. Összetettben: 1. Málnási József Attila (Marosvásárhely) 2 óra 55:22 perc, 2. Ilyés Ferenc, 3. Miron Elisei. 35 km, 14–18 évesek: 1. Roberto Burta 1 ó 45:36, 2. Zelesnik Alexandru 1 ó 49:07, 3. Adrian Florea 2 ó 01:47,... 6. Szaniszló Roland 2 ó 08:13.
Békás MTB Maraton, Békás, Neamț megye, 44 km-es táv 15–18 évesek: 1. Szaniszló Roland 1 óra 50 perc.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!