A tapasztalt játékvezető megkeresésünkre elmondta, hogy általában január elején szokták közzétenni a listát. Most ez korábban megtörtént, az viszont nem lepte meg, hogy szerepel rajta a neve.
„Én 2014 óta vagyok futsal-játékvezető, Romániában pedig úgy működik a rendszer, hogy azok a bírók, akik teremlabdarúgásban tevékenykednek, azok fújják a sípot a strandfociban is.
– vázolta fel Bálint Attila.
Sűrű a program, ugyanis télen a futsalra kell koncentrálniuk, nyáron a strandfocié a főszerep.
„Eddig ketten voltunk kiválasztva, most viszont hárman leszünk. Az egyik kollégám 2019-től került fel a listára, most, 2023-tól viszont lesz egy új bíró is. Én vagyok a legtapasztaltabb közülük, immáron hetedik éve foglalkozom ezzel, én vagyok az öreg róka”
Az elmúlt időszak nem volt zökkenőmentes a strandfociban sem, ugyanis előbb a koronavírus okozott problémákat, majd az orosz–ukrán háború sem könnyítette meg a helyzetet.
„Ahogy minden sportágban, úgy a strandfociban is hátráltatott a Covid, visszafogottabb versenyek voltak. Amikor elindult volna ebben a sportágban az élet, arra kitört a háború.
– mesélte.
A székelyudvarhelyi szakembernek így is jutott komoly feladat az elmúlt időszakban, Moldovában rendeztek Európa-bajnokságot a B divíziós csapatoknak, ahol az elődöntőben és a döntőben is szerepet kapott.
„Ahhoz képest, hogy milyen volt az év a versenykiírás szempontjából, így is elégedett lehetek azzal, hogy sikerült oda eljutnom, és több meccsen is szerepet kaptam. A 2022-es évben nagyon kevés torna volt, jövőre viszont van ígéret. Nemrégiben eldőlt, hogy jövőre Dubaiban lesz megszerezve a strandfoci-világbajnokság. Emellett a klubcsapatok számára is lesznek tornák, így reménykedve és optimistán várjuk az új évet, abban bízva, hogy újraindul az élet a sportágban” – zárta gondolatait.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!