A nem hivatalos csapatversenyben az ISK első helyen végzett, 14 pontot szerzett, Kolozsvár második lett 7 ponttal, míg a harmadik helyen 5 ponttal Resicabánya zárt.
„Több mint kétszáz versenyző képviselte a huszonkét sportiskolás klubot. A tíz súlycsoportból ötben döntőt birkóztunk, a másodikak is kevéssel maradtak le az aranyról. Nagyon elégedett vagyok a szerepléssel. A korosztály számára június 9–11. között Botoșani-ban rendezik meg az országos döntőt, ahol hasonlóan jó eredményekben reménykedünk” – mondta Katona László birkozóedző.
A múlt hét végén Belgrádban rendezett serdülő Európa-bajnokságon két ISK-s birkózó lépett szőnyegre,
Veres Tivadar román válogatottként a 66 kilós mezőnyben, míg Kaffai Botond magyar színekben a 42 kilósoknál a selejtezők során kiesett.
Múlt vasárnap Csepelen rendezték meg a magyar felnőtt országos bajnokságot, az ISK-tól ketten vettek részt a megmérettetésen, Boros Barna kiesett a 96 kilósoknál, míg Jakab Árpád (70 kg) ötödik lett.
Birkózás, kadet korosztály, sportiskolások döntője, az udvarhelyiek eredményei: Balázs János (46 kg) 2. hely, Tófalvi Richárd (50 kg) 1. hely, Deák Krisztián (50 kg) 3. hely, Boros Barna (54 kg) 5. hely, Bálint Botond (76 kg) 2. hely, Jakab Barna (85 kg) 1. hely, Lőrincz Botond (100 kg) 1. hely, Bálint László (100 kg) 5. hely. Edzők: Katona László, Bodrogi Csaba, Józsa Gábor.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!