Tizennégy csapat vág neki az új szezonnak, melynek lebonyolítása nem változott, a 26 fordulós alapszakaszt rájátszás követi majd, az első nyolc együttes a dobogós pozíciókért, míg a 9–14. helyen végzettek a kiesés elkerüléséért fognak majd harcolni.
A fő esélyes idén is az előző két kiírást megnyert Bukaresti Dinamo lesz, ám több más gárda is megerősödött a nyári szünet alatt. Számolni kell az FC Barcelonától is igazoló Bukaresti CSM-mel, a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-val és az előző kiírásokban rendre elődöntőbe jutott Tordai Potaissával is.
A Székelyudvarhelyi KC-nál hatalmas mozgás volt a keretben, a csapat fele kicserélődött, továbbá Dragan Djukic személyében új edző vette át az irányítást. A felkészülés során jól teljesített az együttes.
A másodosztályos Segesvári HCM-et 46–28-ra győzte le, majd megnyerte a sportcsarnokban rendezett Székelyudvarhely Kupát (Konstanca ellen 30–30, a CSM Focșani ellen 25–20, míg a Bukaresti Steaua ellen 28–27). Két mérkőzés következett a HC Vaslui-jal, a találkozókat Csíkszeredában rendezték (34–25 és 42–24).
A felkészülést a szerbiai Magyarkanizsán zárta a csapat, a Kanjiza Kupán harmadik helyen végzett (a török Nilüfer Bursa ellen 28–24, a svéd IFK Kristianstad ellen 33–43, a horvát RK Nexe ellen 33–31).
A bajnokságban négy találkozóból négy győzelem a KC mérlege a moldvaiak ellen, az előző szezonban idegenben 27–25-re, míg itthon 33–26-ra győzött.
A Székely medvék szurkolócsoport tagjai vasárnap 17 órakor találkoznak a Sziget Bisztróban, ahol várják azon sportkedvelők jelentkezését, akik csatlakoznának hozzájuk.
Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 1. forduló: szombaton 16 órától Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–CSU Suceava (TVR 2), 16.30-tól Tordai Potaissa–Bukaresti Steaua (Digi Sport, Dolce Sport), 18 órától Fogarasi VSK–Bukaresti Dinamo, vasárnap 17 órától Dunărea Călărași–Temesvári Poli (Digi Sport, Dolce Sport), 18 órától Nagybányai Minaur–Jászvásári Poli, 18.30-tól HC Vaslui–Bukaresti CSM, 19 órától Székelyudvarhelyi KC–CSM Focșani.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!