A marosvásárhelyi csapat azzal a kinyilvánított szándékkal vágott neki a hétvégi megmérettetésnek, hogy az első négy között végezzen, és ezzel bebiztosítsa a részvételét a Bajnokok Ligájában.
Az Eletkromaros játékosai azonban túlteljesítették magukat, és nemcsak a kvalifikációt szerezték meg, hanem egy értékes győzelmet is ünnepeltek. A második elődöntőben ugyanis 6–2-re legyőzték (3593–3474 a ledöntött fák tekintetében) a német bajnok KV Liedolsheim együttesét.
Ezzel a teljesítménnyel a vásárhelyiek nemcsak a verseny legjobb összesített eredményét érték el, hanem új klubrekordot is felállítottak.
A világkupa első helyéért folytatott küzdelemben Orosz István és Seres József edzők csapata a címvédő, horvát KK Mlaka Rijekával találkozott, és nem tudta megismételni az előző eredményes játékát, így végül ezüstérmet szerzett.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!